SZIMFONIKUS BÉRLET VII.

Beethoven: VI. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, Op. 68

Beethoven: C-dúr mise, Op. 86 

vezényel: Marco Balderi

közreműködik: Csővári Csilla – szoprán

Megyesi Schwartz Lúcia – mezzoszoprán

Megyesi Zoltán – tenor

Kovács István – basszus

Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)

Ludwig van Beethoven (1770–1827) legnapsugarasabb szimfóniája az F-dúr hangnemű Hatodik. Drámai szomszédjával ‒ a párhuzamosan komponált Ötödikkel ‒ különös párt alkotnak: tulajdonságaik gyakorlatilag mindenben ellentétesek, s ősbemutatójuk idején (Bécs, 1808. december 22.) még kölcsönösen egymás sorszámát viselték. A szerző tételfeliratokkal látta el az általa Sinfonia pastorale-ként meghatározott Hatodikat, s azok mintegy kulcsot adnak a mű belső világához. Egyetlen ív vezet el az öttételes darab kezdetének naiv-falusi idilljétől – egy derűs patakparti jeleneten, majd paraszti mulatság ironikus megidézésén és alpesi viharon át – a finálé mámoros élethimnuszáig:

I. Derűs érzések ébredése vidékre érkezéskor (Allegro ma non troppo, F-dúrban);

II. Jelenet a pataknál (Andante molto mosso, B-dúrban);

III. Falusiak vidám együttléte (Allegro, F-dúrban);

IV. Zivatar és vihar (Allegro, f-mollban);

V. Pásztorének – Boldog és hálás érzések a vihar elmúltával (Allegretto, F-dúrban).

A három utolsó tétel megszakítás nélküli (attacca) láncot alkot.

A szonátaformájú nyitótétel expozíciója nélkülözi a valódi drámai összetevőket: folyamata jórészt népies jellegű motívumokból, mozaikszerűen épül föl. Dinamikai és hangszerelési megoldások teremtenek változatosságot a szüntelen ismétlődések kontrasztjaként. Poétikus hangnemi fordulataival valóságos természettablóvá szélesedik a középső (témafeldolgozó) tételszakasz, majd játékos-humoros pillanatokat hoz magával a visszatérést követő, tételzáró coda.

A lassútétel: kilépés az emberi közösségből a szabad természetbe, a csöndes áhítat hangján. Időtlenség-érzettel – lényegi belső kontrasztok nélkül – tovahömpölygő zenei folyamata nem csupán a víz és a környező természet, hanem a meditatív sétát végző egyén lelki békéjének tükre is. Meglepetésként tréfás „madárkoncertet” (csalogány, fürj, kakukk) tartogatott a szonátaformájú tétel végére a zeneszerző.

A scherzo szerepű III. tétel visszavisz a faluba. Alaphangja a komikumé, amely groteszkbe játszik át. Falusi muzsikusbanda húzza-nyúzza a talpalávalót, a Ländlert: megkomponált rossz szólambelépésekkel, suta „egy helyben topogásként” – a zseniális beethoveni paródia szerint. Középső (formai értelemben: trio) szakaszával tetőfokára hág a duhajság, majd egy hirtelen megtorpanás és a kapcsolódó IV. tételkezdet vészjósló moraja már a vihar közeledtét jelzi. Annak elvonulta után varázslatos hatásúak a „kitisztulás” pillanatai a tételvégen és a finálé kezdetén. Utóbbi alpesi hangú bevezetőjét egyre növekvő, felszabadító erejű hálaének követi: „Uram, köszönjük neked” – áll Beethoven följegyzése a mű vázlatában.

Újszerű, öttételes szerkezete, poétikus zenei világa és annak programszerű összetevői révén egyaránt a romantikus szimfóniakoncepció egyik előképévé lett a Hatodik. Már említett ősbemutatója egy páratlanul grandiózus, négyórás hangverseny keretében zajlott le a zeneszerző vezényletével: az újdonságként fölhangzó V. és VI. szimfónia mellett műsoron szerepelt a G-dúr zongoraverseny, a – mai estünkön is fölcsendülő – C-dúr mise több részlete, az Ah, perfido! című koncertária, valamint a Karfantázia, azonkívül Beethoven még improvizált is.

A C-dúr mise keletkezése magyar kötődésű: a megbízás Esterházy (II.) Miklós hercegtől érkezett, aki felesége, Maria Josepha Hermenegilde von Liechtenstein hercegnő névnapi ünnepségeire szánta a művet. A C-dúr mise így Kismartonban csendült föl először, 1807. szeptember 13-án, a zeneszerző vezényletével. A herceg volt Joseph Haydn utolsó kenyéradója is, akinek kívánságára – hasonló, évenkénti alkalmakra – korábban már féltucatnyi misét komponált az idős mester. Beethoven újszerű vonásokban gazdag, ám egyszersmind a hagyományokhoz is intenzíven kötődő szerzeménye méltó folytatása lett a régi sorozatnak, – habár a bemutatón nem aratott osztatlan sikert, és maga a herceg is negatív kritikával illette. A hangverseny-gyakorlatban a későbbi Missa Solemnis (Op. 123) árnyékába került, melynek egyébiránt stílusát és zenei világát is több szempontból előlegezi már a C-dúr mise.  

A Kyrie tétel kezdetén fölívelő, skálaszerű dallam mintegy a teljes mű alapgondolatává lesz, amely hol változatlan módon, hol újabb formákat öltve tér vissza a későbbiek során. Átszellemült, a megnyugvás hangját magában hordozó muzsikával indul Beethoven első misekompozíciója.     

A zenei folyamat jellemzője az erőteljes hatású szövegillusztráció, ami a dicsőítő tétel, a Gloria egymással kontrasztot alkotó, rövid szakaszai során is feltűnhet. A Cum sancto spirito… zárószakasz a hagyományoknak megfelelően fúgaszerkesztésű.

Legterjedelmesebb tétel – ahogyan az más misekompozíciók esetében is többnyire megszokott – a Credo. Zenei folyamata igen expresszív és képszerű, a zárószakasz (Et vitam venturi saeculi…) ismét fúga.

Különleges megoldás – mint majd a Missa Solemnis esetében is – a Sanctus finom, áhítatos, piano hangerejű indítása. Az Osanna in excelsis… fugatója intim pillanatokban gazdag Benedictus tételrészt keretez, melyben a szólistáké a fő szerep.

Az Agnus Dei a C-dúr mise egyetlen moll kezdetű tétele, és zenei folyamata nem szűkölködik drámai összetevőkben. Majd ismét dúr hangneművé fényesedik a Dona nobis pacem szakasz, végül pedig, a hagyományoknak megfelelően, visszaidézésre kerül a Kyrie kezdőtétel zenéje is. Pasztorális elemeket is magában foglalóan, a csöndes béke hangján zárul a mű.

A szoprán-, alt-, tenor- és basszusszólóra, kórusra és zenekarra komponált C-dúr mise kiváló operaénekesek, valamint a Magyar Rádió Énekkarának közreműködésével hangzik föl estünkön. Az együttest a világjáró olasz Marco Balderi dirigálja, aki számos alkalommal – így legutóbb 2019 őszén – varázsolta el Miskolc és Budapest közönségét is zenekarunk élén.

Sziklavári Károly