Jelenlegi hely

„Én azért jöttem, hogy építkezzem”

Új sorozatok, új helyszínek, és a főváros is újra várja őket.

Miskolc. Szeptembertől Gál Tamás a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, karnagya. Bár tudta, hogy a miskolci zenekar kiváló együttes, de így is kellemes meglepetés érte.
Ez az első évada a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Hogyan sikerült összehangolódniuk?

Gál Tamás: Az az igazság, hogy én nagyon jót vártam, amikor elkezdtem a munkát, mert nagyon régóta ismerem a zenekart. Velük diplomáztam 1985-ben, és azóta figyelemmel követtem a munkájukat. Tehát én tudtam, hogy ez egy kiváló zenekar, egy kiváló csapat mentálisan és szakmailag egyaránt. De még ehhez képest is kellemes meglepetés ért.

Mi a zenekar erőssége?

Gál Tamás: A munkához való hozzáállása és a szakmai színvonal mindenképp. Meggyőződésem, hogy a legjobb magyar zenekarok közé tartozik, mint ahogy akkor is ezt gondoltam, amikor még nem az én együttesem volt. A munka nagyon jól megy, a nézőszámunkat jelentősen megnöveltük az előző évekhez képest, tehát úgy tűnik, hogy jó műsort sikerült összeállítanunk, azt sikerült jól eljátszanunk, és mellette még jó hangulatot is teremtettünk.

A siker valószínűleg az új sorozatoknak is köszönhető.

Gál Tamás: Több kuriózumjellegű sorozatot is indítottunk. Az egyik a Ciróka babakoncert az egészen pici babáknak, a másik a várandós kismamáknak szóló Szív-hang koncert, a harmadik pedig a Hang-ár, aminek a lényege, hogy a város iskoláinak kórusaival muzsikálunk együtt. Szülői levelek tucatjai bizonyítják, hogy a diákoknak óriási élményt jelentenek ezek a hangversenyek, ahol a szimfonikus zenekarral léphetnek fel egy igazi koncertteremben. Ezek a sorozatok szerintem országosan is egyedülálló programok, mert mi egy kicsit más formában csináljuk, mint mások. A gyerekeket bevonjuk az előadásba, nemcsak zenét hallgatnak, de játszanak és táncolnak egy hozzáértő zenepedagógus segítségével.

Újdonságnak számít az is, hogy a Diósgyőri várban adnak koncertet.

Gál Tamás: Ez az egyik kedvenc koncertsorozatom. A lovagterem hangulata, intimitása, akusztikája csodálatos, kitűnően szól benne a régizene, a barokk zene, Haydn, valamint a vokális és hangszerszólós darabok is. Este, a sötétben fáklyavilágításos, vársétával egybekötve, nagyon-nagyon szereti a közönség. Új helyszínünk még a Zenepalota, melyet szintén nemrég újítottak föl, és gyönyörű lett a hangversenyterme. A mérete szintén meghatározza, hogy milyen típusú darabokat lehet oda bevinni. És bizony a korai zenék hiánypótlók a magyar hangversenytermekben.

Mindig nagy lehetőség a vidéki zenekarok számára, ha a fővárosban léphetnek föl. Önöknek is van ilyen lehetőségük?

Gál Tamás: A zenekar történetében egyedülálló, hogy ebben az évadban már nyolcadik alkalommal játszunk a fővárosban a Zeneakadémián. A budapesti szereplés számunkra is nagyon fontos. És ebben az a különleges, hogy nemcsak saját rendezésű koncerteken zenélünk, hanem a Zeneakadémia meghívásának is többször tettünk eleget. Tehát a szakma is érdeklődik a munkánk iránt. A saját rendezésű, budapesti koncertjeink telt házasak, ami azért is nagy eredmény, mert Miskolcról sokkal nehezebb közönséget szervezni, mint helyben. Volt két ifjúsági koncertünk Budapesten, ahol ezer-ezer gyereknek játszottunk, és felkért bennünket a Marton Éva által vezetett operastúdió is a fiatal énekesekkel közös előadásra, ahol A varázsfuvolát csináltuk meg. Ezt három alkalommal adtuk elő, és nagyon jó visszajelzéseket kaptunk.

Úgy tudom, részt vesz a zenekar a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is.

Gál Tamás: Igen, ott leszünk a fesztiválon, ahol Mosonyi-műveket fogunk bemutatni a Pesti Vigadóban. A felújított épület gyönyörű, koncertterme világszép és az akusztikája is kiváló. Ez a koncert április 14-én lesz. Sőt, egy év kihagyás után a Művészetek Palotájába is visszatér a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Újra megkerestek minket, és felkértek egy koncertre a Szimfonikus felfedezések sorozatba. Itt azért szeretnék megjegyezni egy fontos dolgot. A várostól folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapunk, viszont a jelenlegi gazdasági kereteink között veszélybe kerülhet a zenekar szakmai pozíciója. Én viszont építkezni jöttem ide, aminek jó lenne megtalálni a forrását.

Miskolcon is várnak még a közönségre érdekes koncertek. Legközelebb március 19-én a Művészetek Házában.

Gál Tamás: Ennek a koncertnek a címe Magyarország és a nagyvilág. A minőséget egyrészt a karmester, Héja Domonkos személye garantálja. Ő egyébként tanítványom volt a Zeneakadémián. Ez a hangverseny elsősorban magyar művekre épít. Felcsendül majd többek között Bartók Béla Táncszvitje és Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve. Mint ismert, mindkét művet Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára írták a magyar zeneszerzők. Kitűnő kórus lesz majd a vendégünk, a Nyíregyházi Cantemus kórus, amely már szerepelt Miskolcon, de szeretném, ha még többször jönnének. És úgy gondolom, hogy Banda Ádámot sem kell bemutatnom, hiszen ő a fiatal hegedűs generáció egyik legtehetségesebb művésze. Az énekes pedig Fekete Attila lesz, aki most az egyik legtöbbet foglalkoztatott tenor. Természetesen a Miskolci Szimfonikus Zenekar is garantálja a koncert sikerét. Egyszóval virtuóz műsor lesz.

Hegyi Erika

erika.hegyi@eszak.hu
Névjegy

Gál Tamás
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1984-ben karvezetés, majd 1985-ben karmesterképző szakon szerzett diplomát.
1985–88 között a Pécsi Szimfonikus Zenekar karmestere volt.
1988-tól 2008-ig a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakának adjunktusa, majd 2001 őszétől docense.
Nagy, magyar zenekarok és híres, külföldi zenekarok vendégkarmestere.
Kitüntetései: Liszt Ferenc-díj, a Vasút Szolgálatáért-díj ezüst fokozata, Érdemes Művész kitüntetés.
2014-től a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője