Jelenlegi hely

Gratulálunk! - Nívódíjat kapott Czimer Sándor

Zenekarunk első klarinétosa, Czimer Sándor május 11-én, Miskolc város napján vehette át Nívódíját!

Ezúton is szívből gratulálunk neki, büszkék vagyunk rá!

Bár zenész családba született gyermekként nem akart muzsikus lenni, állítása szerint a véletlen hozta össze a klarinéttal. Czimer Sándor, zenekarunk oszlopos tagja, klarinét-szólamvezetője, zenekari ügyelő, a Művészeti Tanács tagja, aki tavaly megkapta kollégáitól az évad zenésze címet, szólista szerepet ölt a Tűzvarázs bérlet 5. koncertjén.

Öt évig volt a Miskolci Szimfonikus Zenekar szakszervezeti elnöke.

Czimer Sándor aktív szereplője városunk kulturális életének. Több mint 30 éve erősíti a Miskolci Szimfonikus Zenekar együttesét. Nagyzenekari munkája mellett pedig az Egressy-Erkel Zeneiskola pedagógusa, valamint a ClaXoton Quartet fúvós kamaraformációban muzsikál.  A kultúra, a komolyzene szeretetét családjából hozta, ugyanis édesapja és testvére is kiváló oboaművészek.

Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti szakközépiskolában kezdte Benedek Tamásnál. Főiskolai tanulmányait Pécsen Paláncz Tamás növendékeként folytatta, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán Paraczki Miklós növendékeként diplomázott.

A Miskolci Szimfonikus Zenekarnak 1987-ben vált a tagjává, ahol a zenekari feladatok mellett időről időre szólista szerepben is megmutatta magát; ebben az évadban például a ClaXoton formációval színesítették a Miskolci Szimfonikus Zenekar Zene világnapi koncertjét, de márciusban Czimer Sándort egy nagybérletes hangversenyen is hallhattuk szólista szerepben, ahol elsöprő sikert aratott.

Zenekari tevékenysége mellett kiemelkedő pedagógiai munkája, 1988-tól az Erkel Ferenc Zeneiskola tanára.