Jelenlegi hely

Időpontváltozás

Ezúton tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy a 2016. május 25-i Hang-ár koncertünk időpontja 19.00 óráról 18.00 órára módosult.

Megértésüket köszönjük!

 

HANG-ÁR

Tehetséggondozó koncertsorozat Miskolc ifjúsági együtteseivel

Különösen büszkék vagyunk azokra a fiatal tehetségekre, akik városunkban tanulnak és a kötelező feladatok mellett találnak időt arra, hogy részt vegyenek valamilyen művészeti tevékenységben. Fontosnak tartjuk, hogy támogassuk és biztassuk őket, valamint lehetőséget biztosítsunk számunkra, hogy bemutatkozzanak és megismerjék a nevüket. Ezért indítottuk útjára Hang-ár címet viselő tehetséggondozó sorozatunkat, amelyben helyi oktatási intézményeink tehetséges művészeti együtteseivel dolgozunk együtt. Az idén a Fazekas Gyermekkarral és a Kicsinyek Kórusával, valamint a Lévay József Református Gimnázium Vegyeskarával lépünk majd színpadra.

Zenekarunk büszke arra, hogy számos neves művész első szárnypróbálgatásainál segédkezett, és lehetőséget teremtett a fiatalok számára, hogy megtapasztalják, milyen egy szimfonikus zenekarral részt venni egy zenemű előadásában.

 

Hang-ár

2016. május 12., csütörtök 19:00
Művészetek Háza Hangversenyterem

Közreműködik a Fazekas Gyermekkar és a Kicsinyek Kórusa

 

2016. május 25., szerda 18:00

Művészetek Háza Hangversenyterem

Közreműködik a Lévay József Református Gimnázium Vegyeskara

 

Mindenkit nagy szeretettel várunk!