Jelenlegi hely

Könyvbemutató a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál

Megjelent Sir László DA CAPO AL FINE című könyve, mely átfogó összegzést nyújt a Miskolci Szimfonikus Zenekar több évtizedes működéséről. A könyv megjelenését évekig tartó kutatómunka előzte meg, s a maga nemében hiánypótló mű született. A Miskolci Szimfonikus Zenekar 1963-tól 2013-ig mintegy 4000 koncertet adott. Ennek a hosszú időszaknak a bemutatása igen sokrétű és sokirányú követelményt állít a kiadvány szerkesztője elé. Nem véletlen a Rakovszky Zsuzsa költeményéből vett mottó:
„Nem lehet csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset, olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.”

A „könyv” visszatekint a megalakulás történelmi előzményeire, s végigkíséri azt a folyamatot, amíg a miskolci kulturális életnek inkább csak a perifériáján működő formációból mára országos érték, a NEMZETI ZENEKAR büszke címre érdemes művészegyüttes formálódott. Bepillantást enged a zenekari tagság számszerű és minőségi fejlődésébe, a saját székházért, a megfelelő hangversenyteremért folytatott küzdelem eseményeibe, bemutatja a gazdálkodás, a hangszerállomány fejlődését. Nyomon követi a közönséggel való kapcsolat alakulását, a bérleti struktúra változásait és a bérleten kívüli egyedi koncertek rendszerének kialakulását. Számba veszi a külföldi fellépések hosszú sorát, a több mint két tucatnyi CD keletkezési körülményeit, a nagyobb jelentőségű kezdeményezéseket (karmesterkurzus, Klazz-koncertek, gyermekkoncertek, stb.) s persze folyamatosan, visszatérően kitér a működést lehetővé tevő anyagiakra. Impozáns a szólistaként fellépő zenekari tagok listája, a zenekarral koncertezett hazai és külföldi sztárok – szólisták és karmesterek – hosszú sora.

Sir László, a zenekar nyugalmazott igazgatója 2014. december 11-én 18:30-kor mutatta be a könyvet a Művészetek Háza galériáján. Köszöntőt mondott: Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője.