Jelenlegi hely

„Nagyon szeretem a kihívásokat”- beszélgetés Vásáry Tamás zongoraművész-karmesterrel

A Miskolci Szimfonikusok az ország egyik legjobb zenekaraként vannak számon tartva. Ön már többször dolgozott velük. Miben olyan jó ez a zenekar?

Abban nagyon jó, hogy a tagok külön-külön nagyon jól tudják a hangszerüket. Mindegyik. Vannak zenekarok, ahol akad egy-két remek muzsikus, aki kiemelkedő játékos, és a többiek mennek utánuk. Itt ilyen nincs. Itt mindenki potenciálisan jól tud játszani, emellett gyakorolnak is. Amikor én az első próbára jöttem, ők már tudták az anyagot. Ez az alap. A másik, hogy figyelnek és nagyon gyorsan reagálnak. Elmondtam nekik az elképzeléseimet, ők már a második próbán megvalósították. Az volt az érzésem, hogy mindent meg lehet velük csinálni, és nemcsak zenében. A zenén túli dolgokat is be tudják fogadni. Nagyon jó volt velük dolgozni, tökéletesen megvalósították az elképzeléseim. 

 

- Láttam, hogy fejből vezényel…

- Igen, mindig. Az ad egy függetlenséget az embernek. Nagyon szeretem a kihívásokat az Életben; már az is kihívás, hogy én karmester lettem. Gyerekkoromtól arra vágytam, hogy vezényelhessek, ami aztán 1969-ben be is következett. Akkor vezényeltem először.

 

- Mozart és Beethoven zenéjét nagyon szereti, ez viszont most egy Csajkovszkij-est. Vele mi a helyzet?

- Az érzelmek tetőfoka Csajkovszkij. A szerelmet nagyon kevesen írták meg úgy, ahogyan ő. Bizonyos szempontból a szimfonikus irodalomban nincs is ilyen. Ez maga a szerelem.

 

- A hegedűművésznőről mi a véleménye?

- Nagyszerű. Nála a szépség és a tehetség egyszerre megvan, ami nagyon ritkán szokott együtt előfordulni. Még énekeseknél is ritka, akik színpadi szerepet játszanak és ott ki kell nézni valahogy. - Nekem olyan, mintha transzba esne játék közben és rántaná magával a zenekart…

 

- Igen, ez így van! - Ön már sokféle elismerést kapott pályája során. Milyen érzés volt átvenni a Nemzet Művésze kitüntetést, vagy a Kossuth-díjat?

- Természetesen nagyon jó érzés, és még, ami egy ritka kitüntetés volt: a Millenáris Kölcsey-díj. Újra be kell állnom a sorba a következő ezer évre, hogy megint megkapjam azt is. Ezek kedves dolgok, de az igazi elismerés az, amikor az ember érzi, hogy a közönség értékeli, amit karmesterként csinál.

 

- Írt egy könyvet az életéről, amit többrészesre tervezett. Az most hol tart?

- Körülbelül 3 ezer oldal terjedelmű lesz ez az életregény. Az első része már megjelent nyomtatásban, a második rész is meg van írva, jelenleg éppen korrektúra alatt áll. A tervek szerint novemberben lehet majd olvasni az új kötetet. Gyerekkoromtól 1991-ig tart, amit eddig leírtam, és a kétezres évekig feltétlenül meg kell írnom a történetet, ugyanis ott ér véget a pszichoprobléma, addig muszáj megcsinálni. A második részre viszont már nem kell sokat várni: ősz végére, tél elejére a könyvesboltokba kerül.

 

Vona Ildikó