Jelenlegi hely

Úton a szimfonikusok

A Miskolci Szimfonikus Zenekar fontos feladatának tekinti, hogy ne csak Miskolc lakosságával, de a régió számos más településén élőkkel is megismertesse és megszerettesse a szimfonikus zenét. Ezért évről évre igyekszik úgy összeállítani koncertsorozatát, hogy a vidéki kisvárosok lakói is részesei lehessenek a szimfonikus utazásnak. Nem volt ez másképp ebben a zenei évadban sem, a miskolci szimfonikusok az előző hét végén megkezdték a komolyzenét népszerűsítő „turnéjukat”. Első állomásuk Ózd volt, majd ezt követte a hét elején Sárospatak. A műsoron elhangzott Mozart Egy kis éji zenéje, Mendelssohn Szentivánéji álom szvitje valamint Beethoven V. szimfóniája. A hét végét különleges koncerttel zárta a zenekar; pénteken Aggteleken a cseppkőbarlangban adtak koncertet a miskolci szimfonikusok, ahol Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett Rajter Lajos művei is elhangzottak a szlovák-magyar kapcsolat építésének céljából.