Aktuális | Page 13 | Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jelenlegi hely

Aktuális

Újabb elsöprő budapesti sikert könyvelhet el a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Óriási sikert aratott a Miskolci Szimfonikus Zenekar teltházas koncertje március 24-én a Zeneakadémia Nagytermében. A budapesti közönség a Magyarország és a nagyvilág című hangversenyt hallgathatta meg, amely a zenekar immár hatodik vendégszereplése volt a főváros nagy multú hangversenytermében.

Koncertre „mennek” a pocaklakók

„Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel… még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése.” 

Bizonyára sokak számára ismerős a fent idézett néhány sor, amelyet Kodály Zoltán mondott el 1948-ban Párizsban egy művészeti nevelésről szóló gyermeknapi konferencián.