Aktuális | Page 16 | Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jelenlegi hely

Aktuális

Utolsó Gyöngy

Január 17-én, csütörtökön, este 19 órakor került megrendezésre a Miskolci Szimfonikus Zenekar új, Gyöngy Bérletének utolsó koncertje. Műsoron elhangzott Haydn "Üstdob" G-dúr szimfóniája valamint felcsendült Pergolesi Stabat Mater-e is. A színpadon két miskolci kötődésű művésznő énekelt, Németh Judit és Kátai Natasa.

Karácsony a szimfonikusokkal

A minden évben megrendezésre kerülő hangverseny az év utolsó koncertjeként méltó lezárása a mozgalmas évnek, egyben lehetőséget kínál, hogy lélekben is felkészülhessünk a karácsonyra. Az ünnepi koncert Katona Ferenc önkormányzati képviselő úr támogatásával valósulhatott meg, aki a hangverseny elején kedves szavakkal köszöntötte a közönséget. A műsoron elhangzott Bach Karácsonyi oratórium I. kantátája valamint a Miskolci Bartók Kórus a capella műsora. A koncerten énekelt Meláth Andrea, Cser Krisztián és Csapó József.

Telt házas előadások

A miskolci szimfonikusok fáradtságot nem ismerve "szolgálják" közönségét. A zenekar november 18-án adott gyermekkoncertje után, hétfőn nagy sikerű bérletes koncertet adott. A vasárnap délutáni hangversenyen a "ház" gyermek kacagással és kasztanyetta csattogással telt meg. A gyermekkoncerten kicsik és nagyok is kikapcsolódhattak, részesei lehettek Ütemváros ünnepi készülődésének. Kovács László dirigálásával és Csuka Tímea vezetésével a gyerekek játékos módon ismerkedhettek meg a hangszerekkel, és részesei lehettek egy zenemű megszólaltatásában is.

Hangversenyek egymás után

A Miskolci Szimfonikus Zenekar mozgalmas, koncertekkel teli időszakot zár novemberben. November 15-én kerül megrendezésre az új, barokkos tematikájú Gyöngy Bérlet második koncertje a Művészetek Házában. Az esti koncerten szólista szerepben színpadra lép a zenekar oboistája, Csécsi Andrea, a zenekart Vashegyi György dirigálja. Műsoron Corelli és Mozart művei mellett Marcello és Händel darabok is felcsendülnek. A hétvége sem telhet el hangverseny nélkül; november 18-án vasárnap, kicsiket és nagyokat is várnak a zenekar "Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!" című gyermekkoncertjére.

Halottak napi koncert

A Miskolci Szimfonikus Zenekar minden évben megrendezi a már hagyományosnak mondható halottak napi koncertjét. Idén október 31-én, szerdán került sor az "ünnepi" hangversenyre. Mozart Requiemj-je a Selyemréti Szent István Templomban csendült fel, a koncerten közreműködött a Miskolci Cardinal Mindszenty Kórus, a Cantus Agriensis Kórus, valamint Ács Gabriella, Faludi Zsuzsanna, Xavier Rivadeneira és Koleszár Ákos. A teltházas koncert hatalmas sikerrel zárult, méltóképp megteremtve a hangulatot a meghitt emlékezéshez.

Úton a szimfonikusok

A Miskolci Szimfonikus Zenekar fontos feladatának tekinti, hogy ne csak Miskolc lakosságával, de a régió számos más településén élőkkel is megismertesse és megszerettesse a szimfonikus zenét. Ezért évről évre igyekszik úgy összeállítani koncertsorozatát, hogy a vidéki kisvárosok lakói is részesei lehessenek a szimfonikus utazásnak. Nem volt ez másképp ebben a zenei évadban sem, a miskolci szimfonikusok az előző hét végén megkezdték a komolyzenét népszerűsítő „turnéjukat”. Első állomásuk Ózd volt, majd ezt követte a hét elején Sárospatak.

Siker "Zene-Szóval"

A hosszú nyári szünet és pihenés után a Miskolci Szimfonikus Zenekar szeptember 13-án, csütörtökön 19 órakor rendezte meg 2012/2013-as évadának első, bérleten kívüli koncertjét. A Zene-Szóval nevet viselő koncert a zenekar kezdeményezése, különlegessége, hogy sajátos módon keveredik benne a játékos humoros beszéd és a csodálatos zene. Az esten Ránki György Pomádé király új ruhája című gyermekopera szvitje hangzott el, melynek világába Kovács László, a zenekar karmestere és egyben az est vezetője, kalauzolta el a koncertre látogatókat.

Sikeres évet zárt a zenekar

Az elmúlt év a változások éve volt. Noha a szerkezeti átalakulás nem befolyásolta a művészeti munkát, a következő évadban egy új korszak kezdődik-hangzott el a zenekar július 21-én megtartott évadzáró társulati ülésén. Mozgalmas évet tudhat maga mögött a zenekar: 62 koncert itthon és külföldön, 14 ezer koncertlátogató. A bérletes előadásokon kívül számos egyedi előadás színesítette a kínálatot.Nagy sikernek örvendett a klasszikus és a jazz elmeit ötvöző "klazz" koncert, melyen a Hot Jazz Band valamint Kovács László és barátai is felléptek.