Budapesten is teltház előtt játszottunk

Budapesten is teltház előtt játszottunk

Nagysikerű, teltházas koncertet adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar február 7-én a budapesti Zeneakadémia Nagytermében. A közönség hosszú percekig tartó vastapssal jutalmazta a miskolciakat.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar idei első budapesti szereplése emlékezetes marad, mind a közönség, mind pedig a muzsikusok számára. A társulat február 7-i koncertjén a műsor mindkét felét ráadással zárta a zenekar, jutalmazva ezzel lelkes közönségét. Wagner Rienzi nyitánya után, a koncert első részében Varga Oszkár, ifjú hegedűművész és édesapja, Varga István gordonkaművész lépett színpadra a zenekar partnereként Brahms: a-moll kettősversenyében, majd a második részben Brahms: III. (F-dúr) szimfóniáját hallhatta a zenekedvelő publikum. A zenekart Gál Tamás vezényelte. A koncert után elárasztották a zenekar postaládáját az ilyen, s ehhez hasonló gratuláló levelek:
Köszönjük a felejthetetlen tegnapi élményt, amit a Miskolci Szimfonikusok nyújtottak.
További sok sikert a zenekarnak és karmesterének.”
Legközelebb március 25-én szerepel a társulat Budapesten, amikor is a Filharmónia Magyarország Kft. szervezésében megvalósuló „Táncoló zenekar” című ifjúsági műsorában működnek közre a Magyar Állami Operaházban.