Játssz és nyerj a Szimfivel! – Megvannak az Ifjúsági kvízjáték nyertesei

Játssz és nyerj a Szimfivel! – Megvannak az Ifjúsági kvízjáték nyertesei

Idén is sikeresen zárult az Ifjúsági kvízjátékunk, ahol több mint 70 iskolás diák versengett a nyereményekért. Hárman közülük értékes ajándékokkal gazdagodnak.

Fotó: Bujdos Tibor

Egy okostelefon okosórával, egy tablet és egy bluetooth fejhallgató talált gazdára a Miskolci Szimfonikus Zenekar által meghirdetett Ifjúsági kvízjátékában. A 2016/2017-es évadban a Tűz volt a koncertek, így a totó témája is. A legügyesebbek közül véletlenszerű sorsolással választottuk ki a 3 szerencsést, akik értékes díjakban részesülnek. Idén az első helyezett egy Huawei P10 Lite mobiltelefon és egy Huawei B0 okosóra boldog tulajdonosa lett a Telekom Nyrt. Miskolci Üzletének jóvoltából, a második helyezettet egy tablettel, a harmadikat pedig egy bluetooth fejhallgatóval ajándékozza meg a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

A Filharmónia Magyarország miskolci irodája a zenei évad során két turnusban, ősszel és tavasszal szervezi meg, kifejezetten az ifjúságnak szóló koncertsorozatát. A hangversenyek megvalósításában a Miskolci Szimfonikus Zenekar a kezdetektől fogva partnere a szervezőnek. A miskolci iskolák mellett minden évben eljut a műsor, vidéki intézményekbe is. A hangversenyek tematikája igyekszik alkalmazkodni a korosztályi igényekhez, így közismert, népszerű darabok kapnak helyet a műsorban. A koncerteken a zenei blokkokat, ismeretterjesztő narrációval kötik össze. Ennek nyomán álmodta meg a zenekar az ifjúsági sorozatokhoz kapcsolódó kvízjátékát, ahol a koncerteken elhangzottakról adhatnak számot egy online totó keretében. A kvízt a zenekar hivatalos weboldalán, a www.mso.hu oldalon történő regisztráció után tölthetik ki és küldhetik be az iskolások.

Mint minden évben most is játszhat az ifjú hangverseny-látogató közönség. Az idei verseny megnyitója és az előző évad nyerteseinek díjátadója 2017. november 16-án, hétfőn 11.15 órakor zajlott a Művészetek Házában. A 2017/2018-as évadra meghirdetett verseny 2018 áprilisáig tart, ahol szintén értékes ajándékokért játszhatnak majd az Ifjúsági hangversenyek résztvevői a zenekar hivatalos weboldalán.

 

Az idei szerencsés nyertesek:

Díj

Név

Nyeremény

Iskola

Osztály

1.

Zagraj Bettina

Huawei P10 Lite mobiltelefon és egy Huawei B0 okosóra.

Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Edelény, jelenleg a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumának 9.-es tanulója

végzett

2.

Ledniczky Sára

Lenovo Tab3 A7-10F Andy lite (ZA0R0089BG) 16GB Wifi tablet, Black (Android)

Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

3/A.

3.

Simon Luca

 

PHILIPS SHL 3105 WT hordozható fejhallgató

Miskolci Szakképzési Centrum Mezőcsáti Gimnáziuma

7/B.