Jelenlegi hely

Hírek

SZIMFONIKUS FELFEDEZÉSEK
2013. április 9. 19:30 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Brahms: Akadémiai ünnepi nyitány, op. 80
Brahms: a-moll kettősverseny, op. 102
Brahms: I. (c-moll) szimfónia, op. 68

Közreműködik:...

A Miskolci Szimfonikus Zenekar fontos feladatának tekinti, hogy aktív szerepet vállaljon a fiatalok zenei nevelésében, ezért minden évadában nem csak ifjúsági hangversenyekkel, hanem a legkisebbeknek is szóló gyermekkoncerttel kedveskedik a fiatal közönségnek. Az évad első gyerekkoncertjének...

A hétfői est után sem pihent az együttes, március 5-én a kassai közönségnek is koncertet adott a zenekar. A Miskolci Szimfonikus Zenekar kapcsolata Kassával régre nyúlik vissza, már egészen korán, 1973-ban vendége volt a határmenti szlovák városnak. Fellépéseik egészen 2005-ig nem voltak...

A mindössze 36 éves fiatal tehetség Gorkijban született, majd rövid zongoratanulás után, melyet egy gerincsérülés miatt hagyott abba, édesapjától vette első trombita leckéit. Tehetsége szinte azonnal megmutatkozott, s néhány versenygyőzelem és hangverseny után, az egész világ a lába előtt hevert...

Népszerű Bérletben lép színpadra Karolosz Trikolidisz és Pertis Attila. 2013. február 25-én este 19 órakor a Művészetek Házában, ahol felcsendül Brahms II. B-dúr zongoraversenye, valamint Beethoven jól ismert V. c-moll „Sors” szimfóniáját is hallhatja majd a közönség.

Az...

A Népszerű Bérlet keretein belül , 2013. február 11-én lép színpadra Nicolaus Richter német karmester, hogy ismét elejthetetlen élménnyel ajándékozza meg a miskolci közönséget. Bayreuth városának zenei és színházi kultúrmegbízottja a kölni állami zeneművészeti főiskolán hegedű tanszakon tanult....