Hangforrás bérlet "A"

Hangforrás bérlet "A"

Műsor: 
Mozart: Esz-dúr kétzongorás versenymű K. 365
gróf Széchenyi Imre: Ünnepi induló
Liszt Ferenc: XV. magyar rapszódia (Rákóczi-induló)
Saint-Saëns: Az állatok farsangja
Közreműködők: 
Egri&Pertis Zongoraduó

Az Egri & Pertis Duó repertoárja nagyszámú versenyművet tartalmaz: klasszikusokat és moderneket, népszerűeket és különlegeseket egyaránt. A népszerű klasszikusok csoportjába tartozik W. A. Mozart (1756‒1791) Esz-dúr versenyműve két zongorára és zenekarra, amelyet valószínűleg önmaga és nővére, „Nannerl” számára komponált a még Salzburgban élő, fiatal muzsikusgéniusz (1779). Energikus, ötletes, színpompás darab, melynek témabőségét lépten-nyomon „megfűszerezik” a szólóhangszer-páros dialógusai is. Három tétele:

I. Allegro; II. Andante; III. RONDEAU: Allegro.

Feltűnő mindjárt a nyitó Allegro karaktergazdagsága, melyben hősies lendület, elérzékenyülten daloló líra és önfeledt játékosság egyaránt jelen van, méghozzá úgy, hogy egyik a másikba olykor szinte előzmény nélkül csap át. A tétel egészére így a felszabadult hang válik jellemzővé, s a két zongora témaismétlő szakaszai és párbeszédei folytán „a forma mintha csak arra való volna”, hogy „még szertelenebbé tegye a Mozart-zene pazarló bőségét, még kitárulkozóbbá napfényes boldogságát” – írja az elemző Kovács János.

Választékos lírájával, bensőséges hangjával, a románc tételtípusát képviseli a B-dúr hangnemű Andante. Német népdalt idéz a szonátarondó szerkezetű, ismét alaphangnembeli finálé kezdőtémája: megfelelőit J. Haydn és L. v. Beethoven műveiben, valamint egy korábbi Mozart-divertimentóban (K. 252) ugyanúgy föllelhetjük.

Jóllehet, az Egri Mónika & Pertis Attila művészházaspár évtizedek óta Bécsben él, a magyar zene elkötelezett tolmácsolói közé tartoznak. Előadásukban így két magyar mű is fölcsendül a mai este folyamán: gróf Széchényi Imre Ünnepi indulója és Liszt Ferenc feldolgozásában a Rákóczi-induló.

Gróf Széchényi Imre (1825‒1898) az utóbbi évek egyik hazai komponista-fölfedezettje. Már fiatalon diplomáciai pályára lépett, mellette mindvégig aktív muzsikus maradt. Kitűnően zongorázott, s nagy kortársai közül baráti kapcsolatot tartott fenn Liszt Ferenccel és ifj. Johann Strauss-szal. Liszt parafrázisszerű feldolgozást készített Széchényi egyik darabja nyomán, míg két Strauss-mű ajánlásának is ő lett a címzettje. A komponáló magyar arisztokrata dalai a német romantikus líra igazi mesterművei – akár még Schubert, Schumann, Brahms vokális alkotásainak fényében is ‒, s nem túlzás azt állítanunk, hogy polkái, keringői, megközelítik a bécsi Strauss család táncdarabjainak színvonalát! Hajdanán sokfelé fölcsendültek a művei, így itthoni kastélyokban, Berlinben és Szentpétervárott is. Ünnepi indulója részét képezi egy magyar tételekből álló négykezes sorozatnak (melynek társdarabjai: Magyar fantázia és Csárdás). Dallamvilága jórészt a hazai romantika köznyelvi formuláit őrzi, középrészében Erkel Ferenc Himnuszának zárósor-idézetére is fölfigyelhetünk.

Liszt Ferenc (1811‒1886) még Magyarországról való gyermekkori távozását megelőzően, Pesten, 1823 tavaszán eljátszott egy – ma már csupán adatok alapján ismert – Rákóczi-induló feldolgozást. Majd a kései reformkorban több ízben is hazatérve, a darab folyvást változó verzióinak nyilvános megszólaltatása közéletformáló eseménnyé nőtt, mámoros tűzzel juttatva kifejezésre a nemzeti törekvések erejét, művész (Liszt a kor leghíresebb magyarjának számított a nagyvilágban!) és nemzet egymásra találásaként. Azután Rákóczi-induló zárta le a végleges Magyar rapszódiák első sorozatát (annak XV. tagjaként), s a különféle szólózongorás, négykezes, kétzongorás verziók mellett később zenekarra is feldolgozta e nemzeti indulót a komponista. A mai estén a kétzongorás változatot hallhatjuk.

De kapcsolódva egyben a farsang időszakához, a humor is jelen van a hangverseny műsorában: a francia romantikus Camille Saint-Saëns (1835‒1921) tréfásan „nagy zoológiai fantázia”-ként meghatározott szerzeménye, Az állatok farsangja (1886), igazi önfeledt félórát garantál! Részeként viszont nem csupán állatparódiákat hallhatunk, hanem olykor – egyidejűleg vagy pedig beékelődve ‒ fergeteges emberi karikatúrák sorát ugyanúgy, sőt: a komponista még az elődök, kortársak ‒ és saját szerzésű ‒ zenéjét is kíméletlenül a hangok mögé „csempészte”! 14 rövid tételből áll a mű, s a megszólaltató kamaraegyüttes a két zongora mellett két hegedűt, mélyhegedűt, gordonkát, nagybőgőt, fuvolát (piccolo váltással), klarinétot és ütőhangszereket foglal magában.

I. Bevezetés és az oroszlán királyi indulója; II. Tyúkok és kakasok; III. Vadszamarak; IV. Teknősök (a tétel dallamanyaga Offenbach híres Kánkánjának lelassított változata: csípős szatíra!); V. Az elefánt (a nagybőgő által játszott melódiák egyike Berlioz Faust elkárhozása c. oratóriumából származott, ahol eredeti formájában a Szilfek [légi tündérek] tánca volt: az előző tétel megoldásához hasonlóan elképesztő ötlet!); VI. Kenguruk; VII. Akvárium; VIII. Hosszúfülű személyiségek; IX. Kakukk az erdő mélyén; X. Madárház; XI. Zongoristák; XII. Ősmaradványok (igazi zeneszerzői bravúr: Saint-Saëns fölidézi benne saját Haláltáncát, Rossini Sevillai borbélyának egy melódiáját, egy francia hazafias dalt és két további gyermekdalt is, utóbbiak között a nálunk „Hull a pelyhes fehér hó” szövegkezdettel ismert melódiával); XIII. A hattyú; XIV. Finálé (sziporkázó ötletességgel idézve vissza a kezdőtétel, a Tyúkok és kakasok, a Vadszamarak, a Kenguruk, a Hosszúfülűek, de a xilofon szerepe révén, közvetetten még az Ősmaradványok tétel zenei anyagát is).

A hangversenyt dirigáló Philippe de Chalendar a Miskolci Nemzeti Színház népszerű karmestere, azzal együtt a párizsi hangversenyélet ünnepelt személyisége.

Sziklavári Károly