Tűzvarázs bérlet IV.

Tűzvarázs bérlet IV.

Műsor: 
Weber: A bűvös vadász nyitány
Saint-Saëns: a-moll csellóverseny
Hindemith: Mathis der Mahler – szimfónia
Vezényel: 
Közreműködők: 
Onczay Csaba - cselló

Carl Maria von Weber (1786–1826) háromfelvonásos operája, A bűvös vadász, 1821. évi bemutatóját követően mérföldkő lett a német zenés színpad, s ezáltal a romantikus zeneművészet fejlődéstörténetében. Berlioz, Liszt, Wagner, Mahler és még oly sokak életművének számos jelentős pillanata volna elképzelhetetlen Weber úttörése nélkül. Az a varázslatos természetpoézis, amely már a mű kezdetétől rögvest hatása alá vonja a hallgatót – elsőként a Nyitány bevezető ütemeit követően megszólaló, puha vonósakkordokkal kísért, bensőséges kürtmelódiák formájában testet öltve –, mint weberi „erdőzene”, fogalommá vált, a hangszerelés és a hangszín megannyi újszerű, ábrázoló szerepű megoldásával együtt. Az idilli természetlíra ugyanakkor elválaszthatatlan a darab zenéjének további újdonságát kitevő népies rétegtől: a német – s olykor szláv – gyökerű rusztikus, fülbemászó melódiák és táncritmusok ellenállhatatlan, friss erejétől. Az ábrázolásmód legfőbb újdonsága mégis a sötét, démoni erők világához kötődött, melynek legnagyszerűbb példáját az „Ördögárok”-jelenet képviseli az opera partitúrájában. Talán nem túlzás A bűvös vadász kapcsán a német zenei romantika akkor megszülető szorongás-költészetéről beszélni, melynek hosszú, önálló története azután egészen az expresszionizmusig vezetett. De a cselekmény végkifejletét befolyásoló, szent életű remete alakja révén már a romantika egyik legfontosabb alapgondolata, a megváltás mozzanata is jelen volt Weber leghíresebb színpadi alkotásában. A Nyitány maga is remekmű: az opera zenéjének egyfajta summázata, nagy vonalakban előre vetítve – ami a szerző számára oly fontos műfaji előkép, A varázsfuvola nyitánya óta nem volt újdonság – a cselekmény dramaturgiai ívét is, végpontként a záró örömünnep mámorával.

A hangversenyen szereplő német darabok drámai hevületét francia muzsika választékos lírája ellensúlyozza Camille Saint-Saëns (1835‒1921) alkotása révén. A termékeny, késő romantikus szerző zenekari munkáinak csoportjában jelentős helyet foglalnak el a versenyművek: ideértve öt zongoraversenyt, három hegedűversenyt, két gordonkaversenyt és még számos versenymű jellegű kompozíciót (egyéb hangszerekre is). Saint-Saëns első gordonkaversenye a ma este fölhangzó a-moll hangnemű darab volt (Op. 33), amely 1872-ben keletkezett. Szellemi mesterére, Liszt Ferencre jellemző módon egyetlen, megszakítás nélküli óriástétellé fogta össze a tartalmában és terjedelmében egyébként három tételnyire kiterjedő zenei anyagot a komponista. E három, egybefüggő rész közül a két szélső részint azonos dallamvilágú: a harmadik ‒ amellett, hogy önálló témákat is kibont ‒ visszaidézi az első rész több jellegzetes zenei gondolatát, ennélfogva valamelyest szerkezeti visszatérésként is hat. Különböző jól ismert romantikus karaktertípusok kelnek életre a mű folyamatában: a szélső részekben hol az érzelmes ábrándok hangján, hol heroikus lendülettel, hol a nosztalgia szárnyain, a középsőben pedig XVIII. századot idéző, csipkefinom menüett-stílusjátékként. E stilizált, régi menüetthangú középrész hangnemében (B-dúr) is elkülönül az a-moll tonalitású szélsőktől, majd a mű végső ütemei A-dúrrá fényesednek.

A virtuóz gordonkaszólam tolmácsolója a Kossuth-díjas Onczay Csaba, generációjának egyik vezető magyar művésze hangszerén.

 

Paul Hindemith (1895‒1963) egyik fő műve a Mathis, a festő című opera (1933‒35), amelynek részeiből azonos című, háromtételes szimfóniát állított össze párhuzamosan a német szerző. A műcím a XV‒XVI. századi Matthias Grünewald festőművészre vonatkozik: ő az opera hőse, a szimfónia három tételfelirata pedig Grünewald monumentális fő művére, az isenheimi oltár képeire utal, amelyek eszmei üzenete ma is intenzíven foglalkoztatja korunk írástudóit. Hindemith zenéje archaikus és modern elemek zseniális ötvözete. Együtt szerepel benne régi népének-dallam, neoreneszánsz (neomodális) harmóniavilág, neobarokk ritmika és fúga-szerkesztésmódba is áthajló polifónia; utóromantikus hangzás- (illetve szín-) színkultúra, s főként: modernség, a disszonanciák bőségével (ámde csöppet sem öncélúan: mindenkor a kifejezést szolgálva). A szimfónia tételei:

I. Angyalkoncert (az angyalok Máriának és a gyermek Jézusnak muzsikálnak). A tétel egyszersmind az opera nyitánya. Háromrészes szerkezete a hagyományos szonátaforma körvonalait is mutatja. Bevezető ütemeit követően már a 8. ütemtől megszólal egy régi német népének idézete („Es sungen drei Engel...” / „Három angyal énekelte...”), amely a gyorsabb iramú, mozgalmas-energikus témák „égi fényű” kontrasztjaként kíséri azután a tétel folyamatát.

II. Sírbatétel (a megfeszített Krisztus sírbatétele). A szélsőknél rövidebb időtartamú, sirató jellegű dallamokból szőtt lassú gyászzene, közepén drámai fokozással és kitöréssel.

III. Szent Antal megkísértése (rémlátomás: a földön fekvő szentet emberi-állati küllemű szörnyfigurák fogják körbe). Egyik pillanatról a másikra kivételes drámai atmoszférát teremt a szabad, recitativo jellegű bevezetés, majd a tételfolyamat egésze a fenyegető, sötét hatalmakkal folytatott harcot és a hit ereje általi legyőzetésüket „festi meg” a hangok eszközeivel. Végezetül a Megváltót dicsérő gregorián korál (Lauda Sion Salvatorem...) és a megtisztultságot jelképező Alleluja zeng föl diadalmasan.

 

Antal Mátyás karmester, aki évtizedekkel ezelőtt a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál kezdte karmesteri pályafutását, ma együttesünk megbecsült, rendszeresen visszajáró vendége.