Tűzvarázs bérlet VI.

Tűzvarázs bérlet VI.

Műsor: 
Grieg: Peer Gynt – I. szvit
Chopin: f-moll zongoraverseny
Beethoven: VI. szimfónia
Vezényel: 
Közreműködők: 
Réti Balázs - zongora

A hangverseny műsora válogatást nyújt a XIX. századi líra gyöngyszemeiből.

Edvard Grieg (1843‒1907) 26 tételből álló kísérőzenét komponált honfitársa, Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeményéhez (bemutató: 1876), melyből két zenekari szvitet is összeállított hangverseny-előadások céljaira (Op. 46 és 55). Mindkettő négy-négy tételt tartalmaz és egyaránt népszerű, ám tapasztalatok szerint az első Peer Gyntszvit különösen nagy erővel bűvöli el a zenerajongókat. Kezdetének felemelő, tiszta derűje, majd a gyász, finom érzékiség, s végül a dráma mögött rejlő humor tónusainak együttese a folytatás során: olyan egységet képez, amely nem véletlenül teszi „elnyűhetetlen” komolyzenei örökzölddé a norvég komponista remekét. A tételek:

I. Reggeli hangulat: a szerző páratlan poézissel öntötte hangokba a sivatagi napkelte fény- és színözönét;

II. Åse [Peer Gynt édesanyjának] halála;

III. Anitra tánca (sajátos kettőssége, hogy a beduin lány kecses-északias, mazurkaszerű táncot lejt);

IV. A hegyi király barlangjában: Peer Gynt-öt felbőszült manók serege kergeti.

Fryderyk Chopin (1810‒1849) két zongoraversenyt és néhány további versenymű jellegű alkotást írt saját hangszerére és szimfonikus zenekarra. A zongoraversenyek közül a 21. opus-számot viselő f-moll darab volt a régebbi keletkezésű: mindössze tizenkilenc esztendősen komponálta az ifjú lengyel muzsikusgéniusz, majd első nyilvános varsói koncertjének műsorán szerepelt 1830 márciusában. Szerzeményének nemzeti színezete, azzal együtt választékos kifejezésmódja, nyomban sokak csodálatát váltotta ki. Méltán, hiszen az f-moll zongoraverseny igazi mestermunka volt már, s a személyes-bensőséges líra, mely a három tételen átível, mindvégig az életmű emblematikus sajátsága maradt. Technikai szempontból a kor versenyműveinek divatos briliáns stílusában fogant, koncepcióján azonkívül W. A. Mozart, Hummel és mások műfajirányú hatása is érezhető, a végeredmény mégis hasonlíthatatlanul egyéni és poétikus lett. Tételei:

I. Maestoso; II. Larghetto; III. Vivace.

A karakterjelzése szerint „méltóságos, fenséges” hangvételű, szonátaszerkezetű nyitótételt zenekari szakaszok tagolják a formai határokon: tételkeretként is szolgálóan, de az expozíció‒feldolgozás‒visszatérés hármasságát is jelezve. Taktusaiban ünnepélyes indulószerűség, hősi lendület vegyül vallomásos ellágyulásokkal ‒ ha úgy tetszik: „szabadság” és „szerelem” tónusainak kettősségeként ‒, s helyenkénti misztikummal. Új dimenzió nyílik meg az Asz-dúr Larghetto kezdőütemeivel, s az álomszerű noktürn-hangú, lassú középtétel nem csupán időbeli, de tartalmi centrumát is képezi a teljes darabnak. Nagylélegzetű áriára emlékeztető háromrészes, visszatéréses szerkezet, kontrasztáló (drámaian kirobbanó) középszakasszal. A rondó-finálé alapja stilizált lengyel tánc (kujawiak). Színes forgatagát követően, egy eleven hatású kürtfanfárral F-dúrrá fényesedik ki az addigi f-moll főhangnem, s így önfeledt játékossággal zárul a mű.

Szólistája, Réti Balázs, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének tanára, zenekarunk visszatérő vendégpartnere.

Ludwig van Beethoven (1770–1827) legnapsugarasabb szimfóniája az F-dúr hangnemű Hatodik. Izzóan drámai szomszédjával ‒ a párhuzamosan komponált Ötödikkel ‒ különös párt alkotnak: tulajdonságaik gyakorlatilag mindenben ellentétesek, s ősbemutatójuk idején (1808) még kölcsönösen egymás sorszámát viselték. A szerző tételfeliratokkal látta el az általa Sinfonia pastorale-ként meghatározott Hatodikat, s azok mintegy kulcsot kínálnak a mű belső világához. Egyetlen ív vezet el így a kezdet naiv-falusi idilljétől a finálé élethimnuszáig:

I. Derűs érzések ébredése vidékre érkezéskor (Allegro ma non troppo: F-dúrban);

II. Jelenet a pataknál (Andante molto mosso: B-dúrban);

III. Falusiak vidám együttléte (Allegro: F-dúrban);

IV. Zivatar és vihar (Allegro: f-mollban);

V. PásztorénekBoldog és hálás érzések a vihar elmúltával (Allegretto: F-dúrban). A három utolsó tétel megszakítás nélküli (attacca) láncot alkot.

A nyitó tételexpozíció nélkülözi a valódi drámai összetevőket: folyamata jórészt népies emlékű, apró motívumokból, mozaikszerűen fölépített. Dinamikai és hangszerelésbeli megoldások teremtenek változatosságot a szüntelen ismétlődések kontrasztjaképpen. Poétikus hangnemi fordulataival – a tétel lírai csúcspontjaként – valóságos természettablóvá szélesedik a középső (témafeldolgozó) szakasz, majd játékos-humoros pillanatokat hoz magával a visszatérést követő, tételzáró coda.

 

A lassútétel: kilépés az emberi közösségből a szabad természetbe, a csöndes áhítat, „áldott magánosság” hangján. Időtlenség-érzettel, lényegi belső kontrasztok nélkül tovahömpölygő zenei folyamata nem csupán a víz és a környező természet, hanem a meditatív sétát végző egyén lelki békéjének tükre is. Meglepetésként tréfás madárkoncertet (csalogány, fürj, kakukk) tartogatott a szonátaformájú tétel végére a zeneszerző.

A scherzo szerepű III. tétel visszavisz a faluba. Alaphangja komikumba fordul, mi több: groteszkké csavarodik át. Falusi muzsikusbanda húzza-nyúzza a talpalávalót, a Ländlert, megkomponált rossz szólambelépésekkel, suta egy helyben topogásként – a zseniális beethoveni paródia szerint. Középső (formai értelemben: trio) szakaszával tetőfokára hág a duhajság, majd a tételvég hirtelen megtorpanása, s rá a IV. tételkezdet vészjósló moraja, már a vihar közeledtét jelzi. Annak elvonulta után varázslatos hatásúak a „kitisztulás” pillanatai a tételvégen és a finálé kezdetén. Utóbbi alpesi hangú bevezetőjét egyre növekvő, megszabadító erejű hálaének követi: „Uram, köszönjük neked” – áll Beethoven följegyzése a mű vázlatában.

Újszerű, öttételes szerkezete, zenei világa és annak programszerű összetevői révén egyaránt a romantikus szimfóniaépítkezés egyik előképévé lett a Hatodik.

 

A lassútétel: kilépés az emberi közösségből a szabad természetbe, a csöndes áhítat, „áldott magánosság” hangján. Időtlenség-érzettel, lényegi belső kontrasztok nélkül tovahömpölygő zenei folyamata nem csupán a víz és a környező természet, hanem a meditatív sétát végző egyén lelki békéjének tükre is. Meglepetésként tréfás madárkoncertet (csalogány, fürj, kakukk) tartogatott a szonátaformájú tétel végére a zeneszerző.

A scherzo szerepű III. tétel visszavisz a faluba. Alaphangja komikumba fordul, mi több: groteszkké csavarodik át. Falusi muzsikusbanda húzza-nyúzza a talpalávalót, a Ländlert, megkomponált rossz szólambelépésekkel, suta egy helyben topogásként – a zseniális beethoveni paródia szerint. Középső (formai értelemben: trio) szakaszával tetőfokára hág a duhajság, majd a tételvég hirtelen megtorpanása, s rá a IV. tételkezdet vészjósló moraja, már a vihar közeledtét jelzi. Annak elvonulta után varázslatos hatásúak a „kitisztulás” pillanatai a tételvégen és a finálé kezdetén. Utóbbi alpesi hangú bevezetőjét egyre növekvő, megszabadító erejű hálaének követi: „Uram, köszönjük neked” – áll Beethoven följegyzése a mű vázlatában.

Újszerű, öttételes szerkezete, zenei világa és annak programszerű összetevői révén egyaránt a romantikus szimfóniaépítkezés egyik előképévé lett a Hatodik.