Ciróka Babakoncert

Ciróka Babakoncert

Műsor: 
Interaktív koncert a 0-3 éves korosztálynak bababarát környezetben
Közreműködők: 
Forgatókönyvíró és műsorvezető: Bukáné Kaskötő Marietta

Csupa móka és kacagás a Ciróka Babakoncerteken

Folytatódnak a kalandok Zeneországban. A Ciróka babakoncert immáron új helyszíneken jelentkezik. A Zenekar székháza mellett a Népkerti Vigadóban is találkozhatnak a népszerű gyermekprogrammal.

A kezdetek

2014-ben született meg a gondolat a zenekar vezetésében, hogy a legkisebbeknek is kínáljanak zenei programot. Az elképzelés az volt, hogy a zene élményét mesés formában átadjuk az egészen piciknek is. Ehhez hívtuk segítségül Bukáné Kaskötő Mariettát, aki zenetörténészként és pedagógusként alkotta meg a Ciróka Babakoncert alapjait. A szórakozás mellett természetesen tudatosan épülnek be zenepedagógia elemek is a koncertekbe; úgy mint a Kodály-koncepción alapuló szolmizációt, vagy a Kokas-módszer által preferált mozgásos-zenehallgatást, amelyek folytán játékosan sajátíthatnak el a gyerekek zenei ismereteket.

Az évek során folyamatosan csiszolódott és formálódott a program, amelynek eredményeként mára már Miskolc egyik legsikeresebb gyermekprogramjává nőtte ki magát.

A Ciróka Babakoncert 2014-es indulása óta évadonként 3-szor (ősszel, télen és tavasszal) összesen 6 koncertet tartunk. A koncertek helyszíne 2018  tavaszáig a Művészetek Háza oldalcsarnoka volt. Ezt a helyet már kinőttük, s így 2018 őszétől már a Zenekar székházában (Miskolc, Fábián u. 6/a, Fábián Malom) találkozhatnak a programmal az érdeklődők. Amellett, hogy ez nagyobb teret jelent, egy kicsit beleláthatnak a családok a zenekar életébe, s a hangszereket is megtekinthetik közelről. A megszokott 3 turnus mellett, évente 1-2 alkalommal a Népkerti Vigadóba is elvisszük a babakoncerteket. A családias hangulatban zajló hangversenyen a gyerekek adott évszakhoz, vagy ünnepkörhöz kapcsolódó játékokat, dalokat ismerhetnek meg bababarát, játékos környezetben. A zenei nevelés mellett nem titkolt szándékunk, hogy a családoknak teret nyissunk a közös játékra. A műsor koncepciója szerint az egész pici karon ülőktől kezdve, az izgő-mozgó 3 évesekig igyekszünk lekötni minden gyermek figyelmét, ölbéli- és mozgásos játékok kombinálásával. A forgatókönyvíró és műsorvezető, Bukáné Kaskötő Marietta a zenepedagógia különböző eszközeit is segítségül hívja, úgy mint a Kodály-koncepción alapuló szolmizációt, vagy a Kokas-módszer által preferált mozgásos-zenehallgatást, amelyek folytán játékosan sajátíthatnak el a gyerekek új zenei ismereteket. Az interaktív játékok közben szól a zene, a Szimfonikusokból alakult kamaraegyüttesek jóvoltából, majd a hangszereket közelebbről is megismerhetik a lurkók.

A zene, a mese és a mozgás egységének megteremtéséhez szükséges a szülők, kísérők aktivitása is, hisz a gyermekek új, idegen környezetben nehezebben oldódnak, de anyával, apával, papával, vagy mamával könnyebben éreznek rá a játék örömére. A gátlások feloldását segítendő minden alkalomra készül egy barátságos díszletet. Emellett játékok, könyvecskék, hintalovak és mindenféle izgalmas tárgy segíti a családokat abban, hogy otthonosabban érezzék magukat.

A Ciróka babakoncert egy egyedi kezdeményezés Miskolcon. Az aprócskáknak és családjaiknak szóló programot a zenekar szívügyének tekinti, s külön boldogság számukra, hogy indulásától kezdve mindmáig töretlen népszerűségnek örvend.