Jelenlegi hely

Hangforrás bérlet 4.

2019. március 14., csütörtök 19:00
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
Pjotr Iljics Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, Op. 23
Bartók Béla: Erdélyi táncok
Bartók Béla: Kossuth ‒ szimfonikus költemény
Vezényel: 
Közreműködők: 
Zongora: Oravecz György

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) b-moll zongoraversenye (1874–75, rev. 1879) egyike a zeneszerző legnépszerűbb alkotásainak: témái a romantika világszerte dúdolt-fütyült dallamai közé tartoznak. A tételek:

I.    Allegro non troppo e molto maestoso – Allegro con spirito

II.  Andantino semplice – Prestissimo – Tempo I

III. Allegro con fuoco.

Érzelmi skálája – csakúgy, mint a komponista számos más darabjáé – rendkívül széles; szövete jelentős részben fantáziaszerű, s olykor mindez a műfaji hagyományok bizonyos bevett sémáinak mellőzésével járt. Szokatlan például a nyitótétel többfajta megoldása is: a főtéma – eltekintve az előlegező szerepű kezdőütemektől – Desz-dúrban, a párhuzamos hangnemben szólal meg a várt b-moll helyett, később pedig már nem halljuk újból a tétel második felében, a szerkezeti visszatérés során. (A rendkívüli terjedelmű tétel anyagát túlnyomórészt más témákból alakította ki a szerző; hagyományos értelemben voltaképp nem is beszélhetünk visszatérésről.) Ám a témagazdagság és a mű grandiózus dimenziói együttesen mintegy szükségtelenné tették a komponista számára azt, hogy minden szempontból hagyományhű maradjon, s az eredmény a műfajhatárok kitágítása lett a kifejezés intenzitása érdekében, sajátos közeledésként egyszersmind a zenekari muzsika újszerű formái (szimfonikus költemény, szimfonikus fantázia stb.) felé.

A középtétel felépítése nagy vonalakban nézve szimmetriaelvű: orosz románcon alapuló, megragadóan ihletett lírai szakasz keretezi benne a túlfűtött-zaklatott tónusú, capriccio karakterű – de keringő-jegyeket is anyagában hordozó – középrészt, melynek zenéjét egy – szövegében a mámort dicsérő – francia chanson nyomán írta meg a zeneszerző. Hatásában e párosítás szinte mint időtlen-fénylő tisztaság (természetes lét) és tiszavirág éltű hedonizmus (civilizáció: röpke, múló örömök) érzetének kontrasztáló kettőssége jelentkezik. A rövid és dinamikus zárótételt népi tánckarakterű, hamisítatlanul duhaj, ukrán eredetű téma nyitja meg, mellyel egy – típusában olyannyira Csajkovszkijra jellemző – szélesen szárnyaló második téma képez kontrasztot (utóbbi azután már-már „világot átkaroló” himnikus énekké szélesedik a darab végét megelőzően). A művet bárminemű arra utaló felirat nélkül is latens – jellegzetesen romantikus – alkotói „program” hatja át: az I. tétel individuális szélsőségei – szenvedélyvilága, roppant érzelmi viharai, megváltásra áhítozó, kitörő vágyakozásai s vissza-visszatérő, fájdalmas lírai önvallomásai –, majd a középtétel természetkeresése, éjszaka-poézise s ugyanott a mámor hiábavaló hajszolásának tanulsága után, a finale: rátalálás a valódi kollektív hangra; feloldódás a népiben, a közösségi táncforgatag eszményített mámorában.

A látványosan virtuóz zongoraszólamot, amelynek nehézségei közismertek, eredetileg Nyikolaj Rubinsteinnek szánta a zeneszerző. Ő azonban olyan fokú nemtetszésének adott hangot – méghozzá a teljes darabbal kapcsolatosan –, hogy az ajánlás végül is Hans von Bülow számára került megfogalmazásra, aki az ősbemutató szólistája is lett (Boston, 1875). Csajkovszkij később még két zongoraversenyt komponált (G-dúr és Esz-dúr), ám azok ritkán kerülnek előadásra.

Bartók Béla (1881–1945) Erdélyi táncok című, háromtételes alkotása (Dudások, Medvetánc, Finálé) a zeneszerző egyik zongoradarabjának, a Szonatinának (1915) nagyzenekari hangszerelése (1931, bemutató: 1932). Öt népi dallamot dolgozott föl Bartók a három tételben – kettőt-kettőt a szélsőkben, egyet a középsőben –, amelyeket ő maga gyűjtött magyarországi román muzsikusoktól. A szvitszerűen elrendezett rövid tételsor gyors–lassú–gyors füzért alkot.

A Kossuth című szimfonikus költemény 1903-ból való, melynek következő évi bemutatója egy csapásra a nemzet ünnepelt zeneköltőjévé avatta a 23 esztendős Bartókot. Keletkezésének eszmei hátterében a századelő közéleti feszültségekkel teli időszaka – nemzet és uralkodó egyre élesedő konfrontációja – állt, benne a centenáriumi Kossuth-esztendővel (1902). A Gott erhalte-éneklés (vagy éppen az ellenkezője) miatti konfliktusok a kor napi botránykrónikáinak állandó fejezetét képezték. A Bartók által föl is idézett melódia dramaturgiai ellenpontját a magyar dallamhagyomány teremti meg a kompozícióban. Legfontosabb – műfaján belüli és kívüli – előzményei: Liszt Ferenc szimfonikus költemény-sorozata, különösen a Hungaria; Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeménye; Csajkovszkij 1812 – nyitánya; Major Gyula Magyar szimfóniája az 1890-es évtizedből (Op. 17) és talán Hubay Jenő – első változatában a Kossuthtal szinte egykorú – II. szimfóniája (Op. 93).

Bartók szerzői ismertetést adott közre a műről, melynek részletei: „programjának alapjául a 48-as események szolgálnak. A mű 10 egymással szorosan összefüggő részletből áll, melynek mindegyikét felirat magyarázza.

I. »Kossuth« [zenei portré]

II. [Kossuth nejének kérdése:] »Mi bú nehezül lelkedre, édes férjem?«

III. [válasz:] »Veszélyben a haza!«

IV. »Hajdan jobb időket éltünk…«

V. »Majd rosszra fordult sorsunk…« Kossuth e szavakkal:

VI. »Harcra fel!«

felriad merengéséből. Immár elhatározott tény a fegyverfogás.

VII. »Jöjjetek, jöjjetek! szép magyar vitézek, szép magyar leventék!«

Ez Kossuth szózata a magyar nemzet fiaihoz, mellyel őket zászlaja alá hívja. Megismétli felhívását az egybegyűlt sereghez, mire ez szent fogadalmat tesz, hogy a harcban mindhalálig kitart. Pár pillanatra mélységes csönd, s aztán:

VIII. halljuk az ellenséges osztrák csapatok lassú közeledtét. Témájuk az osztrák himnusznak (Gotterhalte) első 2 eltorzított taktusa. Megkezdődik a harc teljes erővel. Bekövetkezik a végső katasztrófa; a magyar hadsereg megmaradt tagjai elbujdosnak az ellenség szörnyű bosszúja elől.

IX. »Mindennek vége!« – Az ország legnagyobb gyászt ölt.

X. De még ettől is eltiltják, így tehát: »Csöndes minden, csöndes…«.”

A Kossuth – szimfonikus költemény műsorra tűzésével 1848–49. évi Szabadságharcunkra emlékezünk egyúttal.