Tűzvarázs bérlet VI.

Tűzvarázs bérlet VI.

Műsor: 
Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedűverseny, Op. 61
Alexandr Glazunov: V. (B-dúr) szimfónia, Op. 55
Vezényel: 
Közreműködők: 
Hegedű: Stefan Horvath

Népszerű és különleges fogalmi kettőssége határozza meg a tavaszi est programjának arculatát, melynek egy-egy félidejében Ludwig van Beethoven Hegedűversenye és az orosz Alexandr Glazunov későromantikus V. szimfóniája kerül egymás szomszédságába. A német mester egyetlen befejezett vonós szólóversenyműve a népszerű, D-dúr hangnemű darab, amely a bécsi klasszika műfajbeli termésének kiemelkedő remeke. Ma már alig hihető, hogy bemutatója alkalmával (1807) nem aratott igazi sikert, s nem is vált repertoárdarabbá a zeneszerző élete során: ebben csak a XIX. század közepe hozott döntő áttörést. Az első felhangzást követően talán maga Beethoven sem bízott már igazán az eredeti verzió sikerének lehetőségében: erre utalhat, hogy esztendőre rá zongoraversennyé dolgozta át a darabot (mely végül alig honosodott meg a hangversenygyakorlatban).

Ám a grandiózus Hegedűverseny ma már próbakőként áll az újabb és újabb generációk előadói előtt. Hatalmas terjedelménél, szimfonikus koncepciójánál és tartalmi súlyánál fogva szellemében a zeneszerző utolsó zongorás koncertjeivel rokon alkotás. Nyitótételében egyetlen fantasztikus ív vezet el a kezdet talányos, piano üstdobütéseitől az expozíciót lezáró téma mámorban úszó boldogsághangjáig, annak „emberiségátkaroló”, „kilencedikszimfóniás” lírai kiáradásáig. A lassútétel románcmelódiájából „nyáréji párbeszéd” bontakozik, miközben „a nyugalmas égi dallam mögött egyre mélyebbre tágul a táj s az érzelem” (fölidézve az elemző Szabolcsi Bence poétikus szavait). Majd a finálé ‒ „vadászat” típusú kezdőtémájával ‒ meghozza a reggel fényeit. Szólistaként az erdélyi születésű, Svájcban élő hegedűművész, Stefan Horvath mutatkozik be a miskolci publikumnak, ahogyan a Kolozsvári Magyar Opera karmestere, Horváth József is első ízben lép a miskolci Művészetek Háza közönsége elé. A dirigens bevallása szerint a hozzá különösen közel álló szimfóniák egyike Glazunov Ötödikje (1895), amely az orosz Ötök megannyi alkotásához hasonlóan üde színvilágot, hamisítatlan vitalitást csempész a modern hangversenytermek falai közé.