Jelenlegi hely

Hangforrás bérlet 3.

2020. február 06., csütörtök 19:00
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
Bartók: Táncszvit
Janáček: Hegedűverseny
Sarasate: Carmen-fantázia, Op. 25
Dvořák: VI. (D-dúr) szimfónia, Op. 60
Vezényel: 
Közreműködők: 
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Hegedű: Ábrahám Márta

Hangversenyünk programja közkedvelt és fölfedezést érdemlő műveket egyaránt magában foglal. Bartók Béla (1881‒1945) kezdettől népszerűnek számító alkotása volt a Táncszvit, amely a Budapest egyesítésének 50. évfordulójára rendezett ünnepi hangversenyre készült 1923-ban. A magyarság sorskérdéseire három évvel a trianoni katasztrófa után reflektáló, nagyszabású alkotásában újszerű közösségi hangot ütött meg a komponista. „Az én zeneszerzői munkásságom, épp mert […] háromféle (magyar, román és szlovák) forrásból fakad, voltaképpen annak az integritás-gondolatnak megtestesüléseként fogható fel, melyet ma Magyarországon annyira hangoztatnak” – írta Bartók egy sokat idézett, 1931. évi levelében, részint a Táncszvit vonatkozásában. Művének szerkezeti alapgondolata álom a zene nyelvén: benne magyar, román és arab, többnyire parasztzenei mintájú Bartók-dallamok alkotnak eszményi „létközösséget” (eredetileg még egy szlovákos tételt is tervezett a szerző). A hat tétel három nagy egységgé rendeződik: az első három összetartozása szoros; a negyedik, mint terjedelmes lassú, önmagában áll (a bartóki éjszaka-víziók majdani, neves tételtípusának előhírnökeként); a rövid ötödik pedig csupán bevezetője a fergeteges „néptánc”-finálénak, melynek kollektív mámorában – mintegy a bartóki vezéreszme, a népek testvérré válásának ideája jegyében – szimbolikusan egymásra találnak a már korábban megismert: magyar, román és arab gyökerű dallamok. A tételek egy részét igéző szépségű, magyaros-verbunkos karakterű zenei anyag (ritornell) köti össze.

 

Ábrahám Márta hegedűművész előszeretettel fedez és fedeztet föl közönségével is kevésbé játszott versenyműveket, s a mai alkalommal a cseh Leoš Janáček (1854–1928) „Egy lelkecske vándorlása” alcímmel ellátott darabjának (1926) szólistájaként hallhatjuk. A mű keletkezése szorosan összefügg a zeneszerző A holtak házából címet viselő, utolsó operájával, amelyhez föl is használta a vázlatanyag egy részét Janáček, ám a Hegedűverseny, mint önálló alkotás, végül torzó maradt. Egytételes darab, a komponista vázlatai alapján 1988-ban rekonstruálták, majd bemutatójára is ugyanabban az évben került sor. Befejezetlen voltában is ékes példája a szerző egyedülálló stílusának: újfajta hangszerelési elgondolások, hangszínkombinációk vegyülnek benne megragadóan expresszív, olykor népi emlékű melódiákkal. Sok a talány a mű keletkezésével kapcsolatosan, ilyen mindjárt az alcím is, amelyet részint egy tragikus esemény magyarázhat: 1926-os londoni tartózkodása során az utcán látott elhunyni egy embert a komponista. A Hegedűverseny egyik kéziratában a lélekkel, testet öltéssel, halállal összefüggő – ámde nem rendszerezett – bejegyzések olvashatók. A mű kezdetének hegedűszólója kétségkívül a lélek szimbóluma.

 

Janáček kísérletező hangú alkotásának ellentétpárjaként a spanyol Pablo Sarasate (1844–1908) Carmen-fantáziája csendül föl hangversenyünkön. A zeneszerző egyike volt a romantika századában világszerte „hódító”, legendás hegedűvirtuózoknak. Georges Bizet közkedvelt operamelódiáin alapuló Carmen-fantáziája 1883 körül keletkezett, ötrészes alkotás, tüzes szélső szakaszokkal és finoman ellágyuló középrésszel.

 

Fölfedezést érdemlő kompozíció Antonín Dvořák (1841–1904) VI. (D-dúr) szimfóniája is, amelyet ma háttérbe szorít ugyan a szerző későbbi három darabja a műfajban, ám 1880-ban keletkezett alkotásával világsikert ért el a maga idején a cseh muzsikus. Nem kis része volt ebben a magyar Richter Jánosnak, a kor egyik vezető karmesterének, akinek a mű ajánlása is szól. A tételek:

I. Allegro non tanto (D-dúrban)

II. Adagio (B-dúrban)

III. Scherzo (Furiant). Presto (d-mollban)

IV. Finale. Allegro con spirito (D-dúrban).

Életerős, lendületes, derűs muzsika Dvořák Hatodikja, amelyet emlegettek már „cseh karácsonyi szimfónia”-ként is, mivel a nyitó- és zárótétel kezdőtémáinak jellege egyaránt cseh karácsonyi énekekre emlékeztet. Fontosabb ennél a poézis megragadó szépsége, benne a gyakori természetközeliség-érzettel, amely legintenzívebben a nyitó tételt hatja át. Mintha már a kezdőhangok nyomán „egy napsütötte cseh táj idilli panorámája tárulkozna elénk, ahol minden virágba borult, énekel, illatozik és örvend” – írja hasonlatképpen egy cseh elemző. A nyitó Allegro dallamanyaga éneklő és kifejező, ritmikája friss, harmóniái többnyire világosak; feltűnő bőséggel áradó témáinak némelyike stilizált tánckaraktert is hordoz, azonkívül népi gyökerű melódiaelemek is fel-felbukkannak, ami a teljes műre nézve igaz. De a folyamat egyértelmű Beethoven- és Brahms-hatásról is árulkodik, különösen Brahms azonos hangnembeli II. szimfóniáját ideértve – amennyiben a két szélső Dvořák-tétel zenei világát közelebbről is szemügyre vesszük. A szimfónia ragyogó fényárjában számottevő kontrasztként egyedül az Adagio hoz magával melankolikus notturno-hangot, sőt időnként szenvedélyes, drámai pillanatokat is. Legeredetibb hangú tétel a Scherzo, amely típusát tekintve nagyobbrészt tüzes furiant (újításként a szimfónia műfajtörténetében), epizodikusan mintegy a Szláv táncok birodalmába röpítve el ezzel hallgatóját.

A belga karmester Ronald Zollman a világ több mint másfélszáz zenekarát dirigálta már öt kontinensen, és első ízben áll a Miskolci Szimfonikusok élén.