Jelenlegi hely

Tűzvarázs bérlet VII.

2020. április 27., hétfő 19:00
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
R. Strauss: A rózsalovag – szvit, Op. 59
Mahler: Adagietto az V. szimfóniából
Mendelssohn: III. (a-moll, „Skót”) szimfónia, Op. 56
Vezényel: 
Közreműködők: 
Miskolci Szimfonikus Zenekar

Bécsi keringő és pikáns komikum, nosztalgia, szenvedély, játékosság és szépségszeretet vegyülete A Rózsalovag zenéje. Mert hiába a kezdeti fiatalos, túláradó virtus – modernség, polgárpukkasztó fenegyerekség –, pályája derekán Richard Strauss egyszer csak visszatért a hagyományok talajára, és szellemében oly régimódian bécsies operazenét komponált, mintha nem is bajor, hanem egy másik, jóval híresebb osztrák muzsikusfamília tagja lett volna, akikhez egyébként csak névrokonság kötötte. Ifj. Johann Strauss után Rózsalovagjával (1909–10) egyszeriben ő is keringőkirálynak számított tehát, s a varázslatos operazenéből nyújt keresztmetszetet az abból összeállított nagyzenekari szvit.

Folytatásként, de kontrasztképpen is, a Strauss-kortárs és barát Gusztáv Mahler legmegrendítőbb alkotói vallomásainak egyike csendül föl: az V. szimfónia (1901–02) Adagietto tétele. Hárfára és vonósokra készült „parány”, de megcsillan benne a végtelen; kozmikus tágassága rabul ejt, sokáig fogva tart.

Felix Mendelssohn-Bartholdy a megírás gondolatától a végső formába öntésig (1842) tizenhárom éven át érlelte leghosszabb keletkezési idejű szimfóniáját. Az ihlető alapélményről ő maga tudósított 1829-es skóciai útja alkalmával, melynek egyik helyszíne a történelmi atmoszférájú Holyrood-i Stuart-kastély volt: „Ma mély alkonyatkor elmentünk a palotába, ahol Mária királynő élt és szeretett; mutatnak ott egy kis szobát,… onnan vonszolták ki Rizziót egy sötét sarokba, s ott gyilkolták meg… A mellette levő kápolna bedőlt, fű és borostyán növi be sűrűn, a (ma már) széttört oltárnál koronázták Máriát Skócia királynőjévé. Minden romos, korhadt, és derűs ég ragyogja be. Azt hiszem, megtaláltam Skót szimfóniám elejét”. A kompozíció így a napfényes „Olasz” szimfónia ellentétpárja az életműben: előbbi a szerző legtündöklőbb hangú, legdallamosabb és legnépszerűbb darabja a műfajban, a „Skót” viszont az alkotói individualitás oldaláról nézve talán a legmélyebb. S a mű teljes palettája nem csupán kísérteties „kastély”-zenét tartogat: a pezsgő második tétel a szabadba visz – hallgatásakor akár magunk elé is képzelhetjük az üde zöld dombvidéket –, míg a fináléban skót duda-utánzás is helyet kapott!