Tűzvarázs I. | Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jelenlegi hely

Tűzvarázs I.

2020. szeptember 28., hétfő 19:00
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
Beethoven: Egmont nyitány
Mozart: Esz-dúr kürtverseny (K. 495)
Penderecki: Concertino
Beethoven: V. szimfónia
Vezényel: 
Közreműködők: 
Trombita: Boldoczki Gábor

Bérletnyitó hangversenyünk kétfajta zenei évfordulóhoz is kötődik. 75 esztendeje hunyt el Anton Webern (1883–1945) osztrák komponista. Életműve a zenei modernség egyik mérföldkövének számít ugyan, de a fiatalon komponált zenekari idill, a Nyári szélben (1904), még a későromantika szellemét árasztó s annak varázsában tündöklő muzsika. Bruno Wille német költő (1860–1928) azonos címmel ellátott verse ihlette Webern szerzeményét, az irodalmi alkotás gondolati ívének felel meg a kompozíció háromrészes felépítése is. Zenei téren Richard Wagner volt a legfőbb minta Webern számára: a nyári szél olykor mintha konkrét zenedráma-idézeteket sodorna fülükbe A Nibelung gyűrűjéből. Az „Idill” alcím-megjelölés is egyértelműen visszautal Wagner zenekari darabjára, a Siegfried-Idyllre.

Estünk vendége, a világjáró trombitaművész Boldoczky Gábor, először szárnykürtön tolmácsolja Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) K. 495. jegyzékszámú versenyművének szólókürt-szólamát. Mozart négy előadható kürtversenyt írt – egyéb töredékek mellett –, valamennyit a vele baráti viszonyban levő Joseph Leutgeb bécsi kürtvirtuóz számára. A négy darabból három is Esz-dúr hangnemű, köztük a mai hangversenyen fölcsendülő, 1786-ban keletkezett kompozícióval. Ennek külön érdekessége, hogy kéziratát elkészítve Mozart négyféle színű tintát használt fel a finom dinamikai árnyalatok megkülönböztetésére: vöröset, zöldet, kéket és feketét. A versenymű hagyományosan gyors–lassú–gyors elrendezésű tételfüzér:

I. Allegro moderato; II. Romance (Andante cantabile); III. Rondo (Allegro vivace).

Szünet után Krzysztof Penderecki 2015. évi Concertinójának szólistatolmácsolójaként lép újból a színpadra Boldoczky Gábor; a művet számára írta az 1933-ban született és idén elhunyt zeneszerző. Négy tétele egybekomponált sort alkot: I. Andante; II. Larghetto; III. Intermezzo; IV. Vivo ma non troppo. Stílusvilágában az életműre visszatekintő összegzésnek mondható a darab.

A 250 éve született Ludwig van Beethoven (1770–1827) munkássága előtt a zeneszerző egyik legnépszerűbb remekének, az V. szimfóniának előadásával tisztelgünk. 1807–8 folyamán keletkezett a mű, bemutatójára 1808. december 22-én került sor Bécsben, a szerző vezényletével, egy négy óránál is tovább tartó hangverseny keretében. Tételei:

I. Allegro con brio (c-mollban); II. Andante con moto (Asz-dúrban); III. Allegro (c-mollban); IV. Allegro – Presto (C-dúrban).

Megszületése óta folyamatosan lenyűgözi hallgatóságát a darab. Kezdete, a tömör foglalatú és megmagyarázhatatlan hévvel fölcsattanó „sors”-motívum, „Beethoven-emblémává” lett a köztudatban – noha önmagában véve nem az ő „találmánya” volt ez a kopogó ritmusú képlet. Hol drámai, hol titokzatos, hol derűsen daloló – és még ezernyi újabb – arcával minduntalan ott lüktetett már a XVIII. század zenéjében, példaként Joseph Haydn és W. A. Mozart műveiben (de a sok variáns között még a Marseillaise kezdete is ott szerepel). Az V. szimfónia esetében végigkíséri, sőt meghatározza az első tétel folyamatát, sokszor a háttérbe húzódva, mégis jól felismerhetően (ám valójában a teljes műre kihat a képlet). A följegyzéseit illetően nem mindenben megbízható titkár, Anton Schindler szavai szerint Beethoven az alábbi a kommentárt fűzte a mű kezdőmotívumához: „Így zörget a sors az ajtón”.

A nyitó Allegro roppant feszültségeit a lassútétel nagyobbrészt derűs, harmonikus melódiavilága ellensúlyozza, de nem maradéktalanul. Páratlan metruma ellenére a hullámzó ívű, vonós kezdőgondolat ritmus- és dallamképletein a korabeli magyar zene hatása is érződik. A rá következő, emelkedő vonalú, dalszerű fő gondolat a fúvósokon bontakozik ki, majd csakhamar elvezet az első kirobbanó csúcsponthoz. A lassútétel további szakaszai alapvetően erre a két, variáltan felhangzó témára épülnek, átvezetésekkel összekapcsolva.

Scherzo típusú, de karaktereiben a kedélyes játékosságot teljességgel nélkülöző folytatást hoz magával a III. tétel. Az alaphangnemmel együtt visszatér a dráma is, ám a korábbi, „tisztán” heroikus tónus helyébe most baljós feszültség lép. Misztikus kanyarokkal fölemelkedő kezdőtémáját csakhamar „tovasöpri” a kürtök kérlelhetetlen – valóban fátumszerű – „sorsszava”, a nyitótételből ismert képlettel, mely nyomban orkánként vonul végig a teljes zenekaron, – hogy azután ismét a talányos kezdőtémába torkolljék, fojtott hangerővel. E szeszélyes, kontrasztjaiban végletes építkezésmódot a tétel középszakaszának határozott lendületű, mélyvonósokon útjára induló fugatója váltja föl C-dúrban,

amely – a szerkezeti sajátságoknak megfelelően – idővel visszaadja helyét a variáltan megismételt kezdőanyagok számára. Ám a szeszélyes ellentétek helyett immár mindvégig halk marad a hangerő, nyomasztó karakterrel párosítva; mindez a zárótételt előkészítő átvezető szakasz legnagyobb részére nézve is igaz. Beethoven újítása a III–IV. tétel megszakítás nélküli összekapcsolása, amit e megoldás kifejezőereje önmagában is zenetörténeti fogalommá tesz. A finálé kezdőhangjaival vulkanikusan kitörő örömünnep-mámor a kor alapélményeiből fakadó jellegzetes hangvételek egyike: szabadságeszményt, a megszabadulás ígéretét hirdeti meg a kollektív diadal tónusán. Rokonai között szerepel a Beethoven-életműben a III. Leonóra-nyitány és az Egmont-nyitány is, de nem áll messze ugyanettől a hangtól a IX. szimfónia végső mámora sem. A zárótételben az addig néma hangszerek – a három harsona, kontrafagott és piccolo – is megszólalnak. A szonátaformájú finálé középszakaszában – hogy a fénybetörés újbóli értelmet nyerjen a visszatéréskor – fölidézi az előző tétel ködös-misztikus zenei anyagát is a szerző.

A teljes kompozíció folyamatának lépésenkénti „kivilágosodása” – a drámai kezdet sötét c-molljától a befejezés fölragyogó C-dúr fényárjáig eljutva – tipikus, kollektív eszmeiséget közvetítő dramaturgiai ív volt a XIX. századelő zenei termésében.