DuMa koncert | Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jelenlegi hely

DuMa koncert

2020. október 22., csütörtök 19:30
Helyszín: 
Pesti Vigadó- Díszterem
Műsor: 
Dubrovay: 3. zongoraverseny
Madarász: Concerto FLA
Madarász: 2. zongoraverseny
Dubrovay: Hangszín szimfónia
Vezényel: 
Közreműködők: 
Zongora: Fejes Krisztina, Fülei Balázs
Fuvola: Illés Eszter

A Miskolci Szimfonikus Zenekar a Durkó Zsolt és Bozay Attila műveiből – a zeneszerzők születési évfordulóján – a Pesti Vigadóban, a Magyar Zeneművészeti Társaság által rendezett emlékhangverseny fő közreműködője volt 2019. szeptember 1-jén. Az esemény jelentős szakmai sikert aratott. E kezdeményezés nyomán a miskolci együttes, immár hagyományteremtő szándékkal, folytatásként most saját szervezésű esemény lebonyolítását tervezi. A kortárszenei hangversenyre 2020. október 22-én kerül sor a Pesti Vigadóban. Az est műsorán a kortárszenei élet két meghatározó hazai személyiségének alkotásai szerepelnek. Dubrovay László zeneszerző egyebek mellett a Kossuth-díj, az Erkel Ferenc-díj és a Bartók–Pásztory-díj birtokosa, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Életművével jelentős részben a magyar nemzeti hagyományok folytatója.

Madarász Iván zeneszerzőként a Kossuth-díj, az Erkel Ferenc-díj, a Bartók–Pásztory-díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének birtokosa. A hagyományok szerepe mellett életművén mintegy vezérfonalként halad végig a kísérletezés szelleme, ami a 2016-ban átvett Kossuth-díj kapcsán is megfogalmazást nyert. A 2020 őszi eseményt a hazai kortárszenei élet jelentékeny fórumává kívánjuk tenni.

 

A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni a handa.eszter@mso.hu címen lehet október 20-ig!