Yamaha bérlet 2. | Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jelenlegi hely

Yamaha bérlet 2.

2022. február 21., hétfő 19:00
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
Bach: E-dúr zongoraverseny (BWV 1053)
Mozart: F-dúr zongoraverseny (K. 459)
Saint-Saëns: V. (F-dúr) zongoraverseny, Op. 103
Vezényel: 
Közreműködők: 
Zongora: Gile Bae

Gile Bae hollandiai születésű fiatal zongoraművésznő – Miskolcon eddig bizonyára egyedülálló módon – három versenyművet is megszólaltat hangversenyünkön. A felhangzó darabok időrendje így – a kései barokktól a későromantikáig ívelően – bő másfél évszázad zenéjét fogja át, ezzel mintegy szimbolikus bepillantást nyújtva a csembalóverseny lipcsei megszületésébe, majd évtizedekre rá a zene fővárosának számító Bécs hangversenyéletébe, a második részben pedig a XIX. század végi francia muzsika pazar színkultúrájába. A művek billentyűs szólamai a Miskolci Szimfonikus Zenekar tulajdonát képező Yamaha „CFX” hangversenyzongorán kelnek életre Gile Bae jóvoltából, aki együttesünk partnereként nagy sikert aratott már Olaszországban, 2019 nyarán.

A csembalóverseny, mint a barokk concerto-irodalom új területe, Johann Sebastian Bach (1685–1750) nevéhez fűződik. Lipcsében Bach jó ideig vezette a Collegium Musicum elnevezésű együttest: világi zenét játszottak kávéházi koncerteken – illetve nyaranta egy kerthelyiségben –, s ezen alkalmakkor, időnként fiai közreműködésével mutatta be a komponista egy, kettő, három vagy négy billentyűst foglalkoztató versenyműveit is. Ezek mindegyike valamely régebbi szerzeményének átirata volt. A mai est nyitó számaként megszólaló E-dúr concerto (BWV 1053) alapjául vélhetően egy elveszett oboaverseny szolgált: e darab még Köthenben keletkezhetett az 1720-as évek eleje táján, Bach ottani működése idején, majd általunk ismert alakját bő másfél évtized múltán, Lipcsében nyerte el. Ám időközben egyházi kantátáihoz is felhasználta az egyes tételeket a zeneszerző: az első kettőt a 169., a finálét a 49. sorszámú darabhoz (mindkét kantáta 1726-ból való). A vonóskíséretes E-dúr versenymű szerkezete az egykorú olasz mintáknak (Vivaldi, Albinoni) megfelelően gyors–lassú–gyors tételelrendezésű:

I. [Allegro]

II. Siciliano

III. Allegro.

Az olasz versenymű-minták ihlető szerepe a teljes kompozíció zenei anyagán is érezhető. Különleges, bensőséges poézisével ragad magával a cisz-moll Siciliano.

 

Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) F-dúr zongoraversenye (K. 459) 1784-ben, Bécsben keletkezett. Billentyűs szólamát önmagának szánta a komponista, a zenekarban a vonósok mellett fuvola, valamint két-két oboa, fagott, kürt is helyet kapott. Három tételfelirata:

I. Allegro

II. Allegretto

III. Allegro assai.

Mozart számára az opera és a zongoraverseny jelentették a legfontosabb alkotói műfajterületeket. Határaik átjárhatóak voltak: példaként a mai koncertünkön hallható F-dúr versenymű szokványos társalgási hangvételébe operai emlékű dallamosság vegyül már a nyitótételben, s a finálé könnyed játékaiból olykor mintha víg színpadi jelenetrészek bontakoznának elő láthatatlanul. A kezdő Allegro főtémáján indulószerű ritmika uralkodik. Külön színfoltja a darabnak a C-dúr hangnemű, pasztorális középtétel dalszerű, tavaszias lírája. A finálé nagyszabású szonátarondó, a zongora által bemutatott markáns, ritmikus főtémával; a folytatást barokkos fugato-szakaszok gazdagítják, s végül mindez humoros, csattanós befejezésbe torkollik, amely játékos hangismétléseivel mintha Papageno–Papagena duettjének pillanatait előlegezné. Mozart maga is nagyra becsülhette ezt az alkotását, hiszen keletkezése után hat évvel újból előadta Frankfurtban, II. Lipót császár koronázási ünnepségei alkalmával (a K. 537. jegyzékszámú D-dúr zongoraversennyel együtt, 1790 őszén).

 

Camille Saint-Saëns (1835–1921) öt zongoraversenyének keletkezési ideje csaknem négy évtizedet fog át. Az F-dúr hangnemű utolsó darab (Op. 103) 1896-ban, a komponista félszázados művészi jubileumára készült (aki 1846-ban, tizenegy évesen lépett először a nyilvánosság elé). Saját szólójával zajlott le az ősbemutató 1896. május 6-án. A mű később az „Egyiptomi” ragadványnevet kapta, ami egyrészt a keletkezés helyszínére vonatkozik (Luxor városa, ahol szabad idejét töltötte Saint-Saëns; Észak-Afrikában egyébként is szívesen tartózkodott), másrészt pedig általában utal a zene egzotikus összetevőire. Nagyzenekari kísérete, a színpompás hangzásvilág: egyaránt nélkülözhetetlen közvetítői az ihlető élményeknek, beleértve az egyiptomi hajnalt, a Nílus-parti természet hangjait, valamint a hajósok énekét. A három tétel felirata:

I. Allegro animato

II. Andante

III. Molto allegro.

 

A lírai elemekben gazdag nyitótétel teljességgel a nyugati zene sémáihoz idomuló. Merőben ellentétes az Andante: drámai „felkiáltással” indul, hogy az már a következő pillanattól átadhassa helyét a tétel nagy részét uraló egzotikus melódiaözönnek. E gazdag zenei világ részeként, nem sokkal a kezdetet követően, núbiai szerelmi dalt is hallunk Saint-Saëns feldolgozásában, amelyet a nílusi hajósoktól hallott a zeneszerző. A tétel második fele a vízparti természet fölidézett hangjait is belevegyíti az újabb és újabb meglepetésekkel tarkított – s a nyugati zenén nevelődött fül számára igazán nem mindennapi – folyamatba. Motorikus, toccata-szerű témával indul a hamisítatlanul franciás hangú, felfokozott vitalitású finálé. E bravúros technikai felkészültséget igénylő tétel témáit részint újból felhasználta Op. 111 jelzésű Hat etűdjének záró darabjához a zeneszerző.

 

A Miskolci Szimfonikus Zenekar tulajdonát képező „CFX” hangversenyzongora a Yamaha cég „zászlóshajó modellje” – ahogy ők maguk megfogalmazzák. Zongoráik teljes mértékben kézimunkával készülnek. Alapanyaguk a tengerszint felett 1800–2000 méteren növő lucfenyő, mivel azon a szinten keményszik megfelelően a fa, és biztosítja a jó rezonánst. A rezonáns a zongora szíve: olyan, mint az emberi hangszál; nincs két egyforma közöttük. A Yamaha zongorák majdnem 100%-ban fából készülnek, kivéve az öntvényüket. A „CFX” hangszer súlya közel 500 kilogramm.