Yamaha bérlet 3. | Miskolci Szimfonikus Zenekar

Jelenlegi hely

Yamaha bérlet 3.

2022. április 25., hétfő 19:00
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
Liszt: Prométheusz – szimfonikus költemény
Liszt: A-dúr zongoraverseny
Debussy–Ravel: Danse Ravel: G-dúr zongoraverseny
Vezényel: 
Közreműködők: 
Zongora: Ránki Fülöp

Vajon mit érne egy bérletes hangversenysorozat, ha az úgy állítaná középpontjába a zongorát, hogy nem kapna helyet a programban Liszt Ferenc-mű? Hiszen olyan jelzőkkel, minősítésekkel illették kortársai koncertvirtuózi pályájának csúcspontján a zseniális művészt, amilyenekkel hangversenyező muzsikust azelőtt aligha, vagy csak egészen ritkán jutalmazott közönsége. A szimpla zongorahős közhelyszámba ment, de nevezték Lisztet a zongora Orfeuszának is. Elmondták róla továbbá, hogy amennyiben a Teremtő után Shakespeare volt az, aki a legtöbbet, legnagyszerűbbet alkotta, úgy Shakespeare után Liszt az, aki a legtöbb embert képes boldoggá tenni játékának varázsával. Érett kori két, zongoraverseny megjelölésű – Esz-dúr és A-dúr hangnemű – szerzeménye közül most az utóbbi lesz hallható. A szimfonikus költemény műfaja Liszt újítása volt weimari működésének idején, és az ilyen darabjainak névadó hősei nemritkán emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező személyiségek, máskor pedig olyan földi halandók, akik szinte emberen túli küzdelmekre, géniuszi teljesítményekre képesek. Tasso, Mazeppa, Prométheusz, Orfeusz, Hamlet egyaránt ebbe a körbe tartozik. A Prométheusz a komponista egyik legfrappánsabb, legtömörebb darabja a műfajban. Zenei nyelvezete helyenként igen modernnek számított a maga idején: zeneszerzői eszközeit Liszt a cél, a kifejezés erejének szolgálatába állította.

A francia félidő nyitódarabja Claude Debussy eredetileg zongorára írt, üde hangú tarantellatétele – Maurice Ravel ragyogó hangszerelésében. Ravel a zenekari színvilág kikeverésének egyik bűvtehetségű nagymestere volt, amiről a koncertünkön fölhangzó G-dúr zongoraverseny is meggyőzheti a hallgatót. Saját bevallása szerint Mozart és Saint-Saëns versenyműveinek szellemében komponálta a darabot (1929–31). „Az a véleményem, hogy a versenymű zenéje vidám és csillogó is lehet” – tette hozzá, és a szóban forgó alkotása valóban ilyen. Keretét briliáns lendületű, gondtalan sodrású gyorstételek adják meg – bennük olykor baszk dallamemlékek és jazz-hatások keverednek –, míg a mű centrumában egylélegzetű, s dallamának megható panaszát szinte gyermeki ártatlansággal a végtelenbe daloló lassú áll.