Jelenlegi hely

Jubileumi évadközi társulati ülés

Megújult honlappal és közönségszavazással jubiláltunk

November 1-jén hivatalosan is 55 éves lett a Miskolci Szimfonikus Zenekar.

Bemutattuk új honlapunkat egy sajtónyilvános évadközi társulati ülésen. A tájékoztatón elhangzott, a honlapfejlesztés elsődleges szempontjai: a trendekhez való alkalmazkodás, a komolyzene vidám oldalának bemutatása és a tartalomfejlesztés voltak.

Egy szervezet arculatát, külső megítélését, nagyban befolyásolja a weboldal. Éppen ezért igyekeztünk a szervezet profiljához alkalmazkodva elegánsan trendi és színes felületet alkotni. A programkínálat mellett, az aktualitások, diszkográfia és a muzsikusokat, dolgozókat bemutató felületek is helyet kaptak a honlapon. Nagyon fontos szempont volt a jegyvásárlási felület fejlesztése is, illetve folyamatban van még az angol nyelvű web feltöltése, amelyet az egyre növekvő számú külföldi felkérések is szükségessé tesznek.

Ünneplésre méltóvá tette az évadközi társulati ülést az is, hogy a januárra meghirdetett Újévi hangversenyekre 3 nap alatt közel az összes jegy elkelt, már csak korlátozott számban lehet tehát a pénteki illetve a szombati koncertekre jegyet vásárolni. Ennek okán a Zenekar közösségi oldalán szavazást indítottunk egy esetleges 4. vasárnapi koncerttel kapcsolatban. Így a közönségre bízzuk a döntést legyen-e 4. koncert, január 6-án, vasárnap. A szavazás november 15-én reggel 8-tól indult és november 18-án vasárnap éjfélig tart a zenekar hivatalos Facebook oldalán. Hivatalos eredményhirdetés november 19-én, hétfőn reggel 8 órakor lesz.

A társulati ülés folytatásaként a zenekart érintő aktualitásokról volt szó, mint a decemberi Kisvárdai szereplés, illetve a januári ravennai turné.

A hivatalos ügyek után egy kötetlen beszélgetéssel egybekötött ünnepi ebéddel ünnepelte a társulat a jubileumot.