Jelenlegi hely

Halász István

Szólamvezető
Született: 
1955.05.06
Szólam: 
Fagott
Kedvenc színed: 
nincs
Kedvenc ételed: 
nincs
Kedvenc italod: 
nincs
Kedvenc filmed: 
Kertész Mihály: Casablanca
Kedvenc könyved: 
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Rólam: 

 

Mesélj kicsit magadról, kérlek! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?

Teljesen véletlenül kerültem erre a pályára. Gyerekkoromban vonzott a színpad, a színészi szakma. Szerettem szavalni és énekelni. Nevezni akartam egy gyermek "Ki, mit tud?"-ra. Épp ezért a szüleim beírattak egy énektanárnőhöz, így alakult ki kapcsolatom a zeneiskolával. Később, amikor gyakorlatilag színtiszta jeles bizonyítvánnyal nem vettek fel a gimnáziumba, megkerestük a volt énektanáromat és mondta, hogy nincsen most fagottos. Majd a kezembe nyomták a hangszert és az benne is maradt. Lesarkítva, így lettem én zenész. A zenekarhoz úgy kerültem, hogy a Zeneakadémián megkeresték a professzoromat, hogy tudna-e valakit, mert kellene egy vezető fagottos. Ő pedig tudta, hogy Miskolcról indultam és visszavágyok. Eljöttem, kipróbáltak, majd itt ragadtam.

 

Mi alapján választottál hangszert? Miért?

véletlenül

 

Kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?

Kedvenc zeneszerzőm: Mozart.

Kedvenc zenekari műveim: Mozart: Jupiter szimfónia, Verdi: Requiem

Legemlékezetesebb pillanatom, amikor szólistaként Weber: Andante és magyar rondo című darabját játszottam a Miskolci Szimfonikus Zenekarral

 

Jellemezd magad 3 szóval!

megfontolt, kitartó, kreatív

 

Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?

Minél tovább szeretnék a zenekar hasznos tagja maradni

 

Pedagógusként és szólistaként is számos sikert tudhatsz már magad mögött. Melyek voltak a legkiemelkedőbb eredményeid, nem feltétlenül díjakra gondolok - persze azok is -, hanem olyan eseményekre, amelyekre te magad valamiért a legbüszkébb vagy?

Az első nagy sikernek azt éltem meg, amikor először kértek fel szólistának egy filharmóniai koncertre. Ez nagy dolog volt az életemben, mikor tulajdonképp önálló "programpont" lettem.

Mozart Fagottversenye volt a másik ilyen, a karmester, Wolfgang Gabriel miatt. Ő egy hatalmas Mozart-tudós, a bécsi konzervatórium tanára. Óriási élmény volt az ő keze alatt játszanom, nagyon nagyra tartom szakmailag.

A harmadik pedig szintén egy filharmóniai koncert volt, ahol szólistaként Weber: Andante és magyar rondo című darabját játszottam. Ez átütő sikert hozott számomra

 

Milyen érzés ennyi évvel a hátad mögött a zenekar tagjának lenni? Sosem érezted, hogy elég, hogy elmennél máshová, vagy hogy elfáradtál...?

Jártam vendégszerepelni sokat, de sosem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek végleg. Régi vágású vagyok, megvan a mundérbecsületem és a zenekar iránti hűségem. Az ember addig van itt, amíg hasznára van a csapatnak, amíg a színvonalat tartani és emelni tudja

 

Egyéb (bármi, amit érdekesnek, fontosnak, meghatározónak tartasz) lehet egy elismerés, egy koncert, egy pillanat, egy élmény…bármi. J

A 2013-2014 Az Évad Művésze díj