Jelenlegi hely

Iván Klára

Született: 
1955.01.29
Szólam: 
Cselló
Kedvenc színed: 
Gyerekkoromban volt ilyen: égszínkék.
Kedvenc ételed: 
A tinóru gomba minden változatban.
Kedvenc italod: 
Frissen facsart gyümölcslé (korábban vodkával).
Kedvenc filmed: 
Mostanában kevés filmet nézek, régebben rajongani tudtam Jiři Menzel, Nyikita Mihalkov, Gothár Péter filmjeiért.
Kedvenc könyved: 
De nehéz… Talán Esterházy Péter. Harmonia caelestis és az ehhez kapcsolódó Javított kiadás.
Hangszer márkája, típusa: 
Két csellóm van: Adolphus Mönnig 1873-ban készült hangszere, a másik egy szintén régi mestercselló, nem lehet tudni a készítőjét, de azt igen, hogy korábban Gombás Ferenc – a főiskola egykori tanára és a zenekar csellistájának – hangszere volt.
Rólam: 

 

Mesélj kicsit magadról, kérlek! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?

A zenei pálya választása —ahogy gyerekkoromból emlékszem — sohasem volt kétséges. Szüleim 4 gyereket neveltek, nagyon odafigyeltek ránk, kinek milyen képességei vannak, mit kell ápolni, fejleszteni. Szerencsém volt zeneiskolás koromban a cselló tanárnénimmel, Molnár Emesével. Pályakezdő volt, elragadó teremtés, apait-anyait beleadott. Máig tartom a kapcsolatot vele. 1979-ben friss diplomásként kerültem Miskolcra az akkori Tanárképző Főiskolára tanítani. Mura Péter karnagy úr hívott a zenekarhoz, ha már Miskolcon tevékenykedem.

 

Mi alapján választottál hangszert? Miért?

Jó fülű gyerek révén vonós hangszert javasoltak zenész barátaink. A cselló emberközeli orgánuma, harmonikus tartása biztosan szerepet játszott 7 évesen feltehetően inkább a szüleim választásban. Hamar meg is barátkoztam vele.

 

Kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?

Beethoven az, aki mindig a legnagyobb elragadtatást váltja ki belőlem, de talán Mendelssohn lírája áll hozzám a legközelebb. Haydn Teremtése az a mű, amit sosem unnék meg, de sok kedvenc darabom és pillantom van.

 

Jellemezd magad 3 szóval!

lelkes, odafigyelő, elfogadó

 

Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?

Úgy otthagyni hamarosan az „őrhelyeimet”, hogy szépen, rendben folytatódjon az, amiben hosszú évekig szívvel-lélekkel benne voltam.

 

Lassan 40 éve tevékenykedsz a zenekarban. Biztos rengeteg olyan emléked van, ami valamiért kirívó, akár szakmailag, akár egy vicces történet…megosztanál velünk egyet-kettőt, kérlek?

Tényleg rengeteg, nehéz kiragadni belőlük. Rögtön a kezdeti években a karmester verseny ifjú titánjai okoztak nagy élményt. Az a majd 30 év, amit Kovács Lászlóval töltöttünk jelentős mértékben emelt a zenekar professzionális színvonalán. Felejthetetlen élmény Lamberto Gardelli zeneakadémiai koncertje. Külön jóleső érzés volt, amikor a nagy mester megállította a szűnni nem akaró tapsot, odamutatott ránk és mondta: Ez egy jó zenekar! 

Társaságban, megfelelő hangulatban sokat szoktunk „sztorizgatni”, de ez így nekem nem sikerülne. Egyszer próbálkoztunk férjemmel, Apró Lacival egy televíziós riportban „vicces” történeteket mesélni a zenekar életéből, mit mondjak, elég fagyosra sikeredett.

 

A miskolci zenei élet egyik meghatározó személyisége vagy. Hogyan látod a komolyzene helyzetét itt a régióban? Milyen lehetőségei vannak itt egy fiatalnak például? Milyen potenciált látsz az itteni zenei életben?

Az kétségtelen, hogy a fiatalok helyzete érezhetően nehezebb, mint a fővárosban. Elfoglaltságot lehet mindig találni, szervezni, de megélhetést sokkal nehezebb. Sokat és sok irányban kell tevékenykedni, hogy kedvére valóan éljen egy közülünk való. Csak elhivatott és ebbe az irányba tartó fiatal muzsikusok érzik magukat itt könnyedén. Az a közönségnevelő szándék, ami hosszú évek óta jellemzi az együttest, bizakodással tölt el. A mai napig ámulatba ejt az az ösztönző erő, ami átjárja a miskolci szimfonikusokat koncertről-koncertre, becserkészi a hozzánk kerülő tehetséges fiatalokat. Szóval ez a számomra megfogalmazhatatlan jelenség a fennmaradás biztosítéka. Az persze jó lenne, ha a város egyre jobban segítene lépést tartani egy minőségi, az elfoglaltságot jobban az elmélyült felkészülés irányába terelő életvitelhez.

Az egész itteni klasszikus zenei élet jövője? Közhely, de szerintem sok múlik a jó vezetőkön meg a jó mecénásokon.  

 

Szólamtársaid legtöbbje a növendéked volt. Nyilván számukra nagy megtiszteltetés és ugyanakkor kihívás is melletted ülni a zenekarban, de te mint egykori mesterük, hogyan éled meg ezt? Hiszen ez a munkád eredményét is jelzi.

Az elmúlt évtizedekben a szólamban sokan játszottak velünk együtt a növendékeim közül, jelenleg a szólam kb. fele volt növendékem. Szerintem nekik is, nekem is természetes ez az „egy pultban muzsikálás”. Mindig örülök, ha „összefutok” egy-egy műsorra bármelyikükkel. Persze, hogy érdekel és örülök látni, hogy arra a pár év (3-4-5) intenzív tanulásra mit tudnak önállóan ráépíteni, hogyan sikerül — egyéniségük megőrzésével — igazi szólamjátékosokká válniuk.

 

Egyéb (bármi, amit érdekesnek, fontosnak, meghatározónak tartasz) lehet egy elismerés, egy koncert, egy pillanat, egy élmény…bármi. J

Fischer Annie zongorázása, Kovács Dénes Beethoven Hegedűversenyének előadása, Jurij Szimonov próbái, Wolfgang Gabrieltől kapott útravaló, Vásáry Tamás Liszt: Les Preludes előadásának utolsó ütemei. Biztosan kihagytam még jó dolgokat.