Jelenlegi hely

Schultz Tamás

Szólamvezető
Született: 
1971.11.10
Szólam: 
Nagybőgő
Kedvenc színed: 
talán a bézs, illetve az ősz színei
Kedvenc ételed: 
tárkonyos pulykaraguleves
Kedvenc italod: 
sörből a JEVER, borból a Tokaji, Villányi
Kedvenc filmed: 
kosztümös filmek
Kedvenc könyved: 
Nicolas Harnoncourt: Der musikalische Dialog
Hangszer márkája, típusa: 
az Il giardino armonico által is használt olasz mesterhangszer Erdélyben készült másolata, egyik „testvérével” a Budapesti Fesztiválzenekarban játszanak
Rólam: 

 

Mesélj kicsit magadról, kérlek! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?

A Miskolci Egyetemen oktató Édesapám intelmei alapján három szakmát nem lett volna ajánlott választanom. Az orvos, jogász, illetve közgazdász hivatás túlontúl nagy felelősséggel jár, így maradt a régész szakma, amihez viszont legalább annyi szorgalom, kitartás és igyekezet lett volna szükséges, mint a korábban említettekhez. A rajzkészségem sem volt nagyon kimagasló az átlagoshoz képest. Természetesen a mai napig érdekelnek az ásatások, régiségek, illetve a régi zene áll hozzám a leginkább közel. Ezért is játszottam szívesen a zenekar Diósgyőri vár Lovagtermébe szervezett hangversenyein, ott is házasodtam meg. A családban több zenész, illetve zenetanár is akad. Édesanyám fuvolázott a Miskolci Szimfonikus Zenekarban, illetve annak jogelődjében és tanított a Fazekas zenei általános iskolában, illetve a Zeneművészeti Főiskolán volt óraadó tanár. Az ő nagynénje mélyhegedült az említett zenekarokban, illetve tanított szintén a Főiskolán. Édesanyám unokahúga és férje a Kölni Rádiózenekar koncertmesterei voltak. Nagynéném éneket és zongorát tanított a Fazekasban, illetve a lánya is kóruskarnagy és zenetanár lett. Édesapám néha zongorázgatott otthon, de megmaradt zene, illetve zenészkedvelőnek. Kitaposott úton haladtam, hiszen még a testvéreim is a Fazekasba jártak.

A grazi művészeti egyetemi tanulmányaim befejeztével, az ott megszerzett két diplomával, egy félbemaradt doktorátussal és tizenhárom évnyi tapasztalattal a zsebemben úgy döntöttem, hazajövök.

 

Mi alapján választottál hangszert? Miért?

A zenei általános iskolában a Mamám termében írtam meg a házi feladatokat, hogy a tanítás után együtt mehessünk haza. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a zongora után biztosan nem tanulok oboázni, klarinétozni, fagottozni és fuvolázni sem, pedig mindenki azt gondolta, hogy az utóbbi legalább "családban marad”. A rezes hangszereket alapvetően kizártam, illetve a Fazekasban tanított vonós hangszerek éles, magas hangja sem volt vonzó számomra. Biztosra mentem és a bőgőt választottam. Lőkös Péternél tanultam két évig.

Gimnazista koromban elkezdtem basszusgitározni és lassacskán bekerültem a miskolci könnyűzenei életbe a Miskolci Dixieland Band, a Regős Vokál, a Club de Blues és a Code nevű jazz-progressive rock trio formációnak köszönhetően. Együtt zenéltem Czomba Imrével, Kerékgyártó Istvánnal, majd Ripoff Raskolnikovval, Szakcsi Lakatos Bélával, Dresch Mihállyal és Szendőfi Péterrel.

Bőgő tanulmányaimat Keresztfalvi Gizellánál folytattam és Tőle kaptam első tanári diplomámat is a Zeneművészeti Főiskolán, Miskolcon. Innen Grazba kerültem, ahol a Művészeti Egyetemen Alfred Krawagna, a Bécsi Szimfonikusok korábbi bőgőse volt a tanárom. Grazban előadó művészi és tanári diplomát szereztem. A Grazi Operában kisegítettem, illetve a helyi szimfonikus zenekar, a recreation Grosses Orchester Graz állandó tagja voltam. Alapítója lehettem a kortárs zenét játszó Ensemble Zeitfluss kamarazenekarnak és a könnyűzenével való kapcsolatom következő állomásaként hét éven át játszottam a Tanguango névre hallgató tangózenekarban, illetve közreműködhettem az Oregon – amerikai jazz-zenekar - grazi fellépésén is. Az operai kapcsolatomnak köszönhetően kerültem el a Vorarlbergi Szimfonikusokhoz, illetve a mai napig állandó tagja vagyok az Tiroli Ünnepi Játékok zenekarának, ahol leginkább Wagner, Verdi, Puccini, Strauss és Mozart operákat, illetve Bruckner, Mahler, Csajkovszkij, Brahms és Beethoven szimfóniákat adunk elő.A Jam Fix együttes basszusgitárosaként jelenleg is játszom könnyű zenét.

 

Kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?

A rokokót, a barokk és a klasszika közötti átmeneti időszak zenéjét játszom igazán szívesen, de nem vagyok nagyon válogatós, amennyiben az előadásmód helyes.

Mozart B dur Gran Partita szerenádja, illetve a Seherezádé Soós Gábor, korábbi koncertmester szólójával szép emlékek számomra.Szívesen említem meg Baráti Kristóf gyönyörű játékát Brahms hegedűversenyének lassú tételében, Bartók hegedűversenyét Patricia Kopatshinskajaval, illetve ide sorolnám még zenekarunk Berlioz: Fantasztikus szimfónia felvételét Győriványi Ráth György vezényletével. Büszke vagyok a Genesis gitárosával, Steve Hackett-tel közös fellépésünkre is.

 

Jellemezd magad 3 szóval!

Igényes, makacs, segítőkész.

 

Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?

Nemzeti zenekarhoz méltó hangversenyterem, zenekari székház és próbaterem egy épületen belül Miskolcon, állandó, legalább öt hangversenyből álló bérlet megléte Budapesten és Kassán.

 

Egyéb (bármi, amit érdekesnek, fontosnak, meghatározónak tartasz) lehet egy elismerés, egy koncert, egy pillanat, egy élmény, bármi. J

 

Idegen emberek ismernek meg és állítanak meg az utcán, illetve jönnek hozzám a hangverseny után elismerésüket kifejezni.

A tavaly téli Tiroli Ünnepi Játékok keretén belül a Bach Karácsonyi oratóriumok hangversenye után hosszan tartó tapsot kaptam, mint szólamvezető és szólista nagybőgős.

Kovács János kézzel írott ajánlása az egyetemi oktatásom támogatása ügyében.

Ács János dicsérő szavai az első próba szünetében.

Ekhart Wycik, a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmester professzorának elismerő megjegyzései az Istenek alkonya előadás után az idei nyári Tiroli Ünnepi Játékok zárónapján.

A grazi Stefaniensaal közönségének kedves névadása a zenélés közben tapasztalható jellegzetes mozgásomra utalván.

A Grazi Opera bőgőszólamának kedves névadása egy, az akkori Sturm Graz csapatában játszó magyar labdarúgó után, akire szerintük nagyon hasonlítottam.

A Bregenzi Ünnepi Játékok Cosi fan tutte előadásain szólamvezető nagybőgősi tevékenységem visszhangja.

A Grazi Opera Siegfried előadása Ulf Schirmer vezényletével.

A Grazi Filharmonikus Zenekar Verdi Requiem hangversenye Carlo Montanaro vezényletével.

A fent említett zenekar Beethoven kilencedik szimfóniájának hangversenye Philippe Jordan vezényletével.

A recreation Grosses Orchester Graz zenekar Händel: Messiás hangversenye Roy Goodman vezényletével.

A fent említett zenekar Purcell: The Fairy Oueen hangversenye Jordi Savall vezényletével.

Szintén e zenekar Rachmanyinov második szimfóniájának hangversenye Andrés Orozco-Estrada vezényletével.

A Vorarlberger Symphoniker Mahler második szimfóniájának hangversenye Kirill Petrenko vezényletével.

A fent említett zenekar Bruckner ötödik szimfóniájának hangversenye Gerard Korsten vezényletével.

Az Ensemble Zeitfluss kortárs zenét játszó kamarazenekar hangversenye az Europa Parlamentben, illetve közös fellépés Klaus Maria Brandauerrel Grazban a vár pavilonjában és vendégszerepés a Vatroslav Lisinski hangversenytermében, Zágrábban.