Jelenlegi hely

Szabó Zsófia

Született: 
1977.06.14
Szólam: 
Cselló
Kedvenc színed: 
türkizkék
Kedvenc ételed: 
rántott borjúláb, az érett sajtok
Kedvenc italod: 
télen pezsgő, nyáron prosecco
Kedvenc filmed: 
Luc Besson: A nagy kékség
Kedvenc könyved: 
Alessandro Baricco: Novecento
Hangszer márkája, típusa: 
cselló
Rólam: 

 

Mesélj kicsit magadról, kérlek! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?

Nem választottam a zenész szakmát, - illetve nem emlékszem, hogy ez egy konkrét döntés eredménye lett volna - a régészség is vonzott. Családom mindkét ágán mindennapos örömforrásként kezelték a zenélést, többé-kevésbé napi rutinként. Akinek éppen kedve volt, leült a hangszeréhez. Az ünnepeken igyekeztünk együtt muzsikálni. 2 éves koromtól rendszeresen vittek koncertekre, Operába. Édesapám hegedülni tanult, az egyetem mellett sikeresen felvételizett az Akadémiára, de végül az orvosi pálya mellett döntött. Ennek ellenére, vagy pont ezért 40 évig "üzemeltettek" egy vonósnégyest az orvostársaival és a házibulik alkalmával az asztalon is húzta a nótákat. De a napi kapcsolat a zenével családi szinten, testközelben, valamint a ténylegesen jó előadók tolmácsolásában rendszeresen meghallgatott zenei előadások, a muzsika, muzsikálás felé vezettek.

A középiskolát Győrben végeztem, Balog Endrénél, aki miskolci kötődésű. Így irányított Iván Klára osztályába tanulni. A főiskolai évek alatt már jártam zenélni a színházba és a szimfonikus zenekarba. Diploma évében szerelmes lettem, Miskolcon szerettem volna maradni. Ami egy sikeres próbajáték után meg is valósult. Azóta dolgozom a Miskolci Szimfonikus Zenekarban.

 

Mi alapján választottál hangszert? Miért?

Gyakorlatilag születésemtől a Nagyapám által alapított zeneiskolában töltöttem az időt. Édesanyám is ott dolgozott, ebbéli személyes kötődések okán használtam az udvar játszóterét és a zenetermeket játékra. Kezdetben az ütőtanárnál "ragadtam" le. Amikor az általános iskola következett, hangszert kellett választani. Akkor egy barátnőm révén a fuvola jött az utamba. Majd amikor 10 éves lettem, új cselló tanárnéni érkezett, az Ő terme pedig pont a homokozóval volt szemben. Hát így esett, hogy megesett ez a választás. Ezt a döntésemet az Édesapám nagy szeretettel támogatta.

 

Kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?

Persze sokféle zenei időszakot, stílust szeretek, de hogy éppen melyiket hallgatom, ez hangulat kérdése. Akit szinte mindig, kivétel nélkül szívesen beengedek, az Bartók Béla. Szívem csücske a 3. zongoraversenye, vagy A csodálatos mandarin (zaklatottabb időszakomban). Emlékezetes pillanatokból sok van. Akadnak személyes és szakmai helyzetek, amelyek kéz a kézben járnak, hiszen a közös zenélés közben történtek, történnek. Bekerülésemkor még viszonylag sok tapasztaltabb, egyenesen alapítástól játszó kollégával húzhattam. Emlékszem az első évek "tanuló pénzeire", az akkor és ott folyó munkára, a koncertek izgalmaira. Ahogy figyeltem a régebben zenekarban dolgozó kollégákat, kitől mit lehet megtanulni, azt beépíteni a saját csellózásomba és zenei gondolkodásomba. Aki ismer, annak ez már furcsa lehet, de az első emlékezetes észrevétel Gál Károly koncertmestertől érkezett, aki az egyik akkori szólamtársamat kérte meg, hogy csináljon valamit, mert túl komoly vagyok; mi pedig komolyan vettük az "utasítást". Elsőként Szimonov kurzusain tanultam a határaimról és korlátaimról. Élményekkel teli pillanatok voltak a kezdeti operafesztivál karmesterei, művészei, A kékszakállú herceg vára Polgár Lászlóval, Perényi Miklós koncertjei, a Kobayasi Kenichiroval való munkák. Büszke vagyok rá, hogy Kocsis Zoltánnal többször is dolgozhattam. És még sok-sok minden...

 

Jellemezd magad 3 szóval!

Szenvedélyes, kedves, szeleburdi.

 

Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?

Örömet okozni és örömmel megélni a muzsikálást.

 

Azt mondod szeretnéd örömmel megélni a muzsikálást… Mi szükséges ahhoz, hogy a muzsikus is boldog legyen, ne „csak” a nézőtéren ülők?

A muzsikálás hivatás. Ami rengeteg örömmel jár. De e mellett munka is.

Már a próbafolyamatok előtt elkezdődik a felkészülés. A mű hallgatása, a kotta átolvasása, gyakorlás…

Ideális esetben a próbákon már a zenei gondolatok átgondolásával és megfogalmazásával foglalkozunk.

Majd következik a koncert és az esetleges meglepetései, spontán történései, amire pillanatok alatt kell reagálni, de mindezt fegyelmezetten, ám érzékenyen téve…

Tehát állandó figyelemmel és döntésekkel járó feladat a miénk…

A fellépés után mindig mérleget vonok és amennyiben teljesültek az előbb leírtak, akkor tudok igazán együtt örülni a tapsoló emberekkel.

 

Mit jelent az, hogy túl komoly voltál? Hogyan látod magad most a szakmában?

Több karmester emlegette fel közös munkánk során, hogy  komolyságom mellé még szigorú tekintet is párosult…

Azt gondolom, hogy így tudtam kiviselkedni a kezdeti nehézségeket, a belőlem fakadó görcsösséget.

Nagy szellemi erőket megmozgatva a saját- és akkor még mások elvárásainak megfelelése végett.

Azóta rengeteget nyílt a valós személyiségem is, ami nagyban segíti a munkámat.

Mostanra már más jellegű kihívások jelentkeznek, mint a kezdeti időben, ezt pedig már egy jóval derűsebb állapotban szemlélem és állok elébe.

 

Mit gondolsz, ha az a homokozó nem pont a csellóterem előtt van, akkor milyen hangszer kerül a kezedbe? Vagy tovább megyek, ha nincs ez a személyes kötődés a zeneiskolához, most régész lennél?

Ezen sosem gondolkodtam…

A világ legegyértelműbb dolga számomra, hogy zenélek. És ez egyensúlyt ad az életemben.