Karmesterkurzus zárókoncert

Karmesterkurzus zárókoncert

Műsor: 
Liszt: Les Préludes
Rahmanyinov: II. zongoraverseny
Kodály: Galántai táncok
Sztravinszkij: Petruska
Vezényel: 
Közreműködők: 
a Párizsi Konzervatórium karmester növendékei
Zongora: Molnár Mónika

A magyarra Előjátékok-ként fordítható Les Préludes Liszt Ferenc (1811‒1886) legismertebb szimfonikus költeménye. Az újszerű romantikus műfajt képviselő korai darabok egyikeként ‒ szerteágazó keletkezéstörténetet követően ‒ Weimarban nyerte el végleges alakját az 1850-es évtized harmada körül. Egytételes nagyforma, mely azonban teljes négytételes ciklusszerkezet nyomait hordozza magában. Az első szakasz bevezetés, majd kapcsolódó szonátaexpozíció benyomását kelti (Andante‒Andante maestoso), s az utóbbi magasztos-hősi és átszellemült-lírai témákat egyaránt bemutat; a második rész (Allegro ma non troppo) viharzenéje a romantikus scherzo-tételek egyik jellegzetes karaktertípusát idézi. Eszményi természetzene a lassútétel szerepét betöltő harmadik rész (Allegretto pastorale), amely végül földuzzadva és fölgyorsulva torkollik a diadalmas zárószakaszba (Allegro marziale animato). A mű konstrukciós szilárdságát biztosító zeneszerzői bravúr, hogy a háromhangnyi kezdőmotívumot valamennyi későbbi, jelentősebb zenei gondolat tartalmazza. Maga a háromhangnyi képlet is folyvást, szabadon átalakul; jellemző, hogy mindjárt az első megszólalását követően Liszt ‒ vallásos tartalmú és gyökereiben gregorián eredetű ‒ ún. „kereszt”-motívumának alakját ölti. Hiszen a Les Préludes ugyanúgy a liszti világkép hangzó megfogalmazása volt a zeneszerzői pálya weimari kibontakozásának idején, mint az időben közel eső h-moll zongoraszonáta vagy a Faust-szimfónia. A zeneszerző utóbb a költő Alphonse de Lamartine-tól származó sorokat fűzött művéhez program gyanánt. Kezdete: „Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első hangját a halál csendíti meg?”.

Szergej Rahmanyinov (1873‒1943) II. (c-moll) zongoraversenye (1900‒01) a zeneszerző egyik legnépszerűbb darabja. Ajánlása orvosának, Nyikolaj Dahl pszichiáternek szól, akinek kezelése felszabadító erővel hatott a komponista alkotómunkájára. Zenei nyelvezete a szerzőre oly jellemzően kifinomult, nemes. Három tételét drámai erő ‒ olykor kirobbanó lendület ‒, éneklő líra és hamisítatlan rahmanyinovi melankólia együttese uralja. Döntően kétfajta zenei gondolatra épül a nyitótétel (Moderato): a zongora harangkongásra emlékeztető kezdőakkordjai készítik elő az orosz karakterű, szélesen és komor pátosszal áradó főtémát, melynek tónusát azután vágyakozó, ám tömör foglalatú második téma vallomáslírája ellensúlyozza. Ez utóbbi rokona lesz az E-dúr hangnemű lassútétel (Adagio sostenuto) románc típusú alapgondolata is, amely ‒ eltekintve a középszakasz drámai kitöréseitől ‒ továbbfejlesztve mint szárnyaló monológdallam kíséri végig a háromrészes tételszerkezetet. A nyitótételhez hasonlóan kétfajta, ellentétes karakterű téma határozza meg a robusztus finálé (Allegro scherzando) arculatát is. A ritmikus-táncos, mégis baljós-árnyteli főtéma kontrasztjául itt himnikusan kitárulkozó – s a végső, euforikus mámort is előkészítő ‒ lírai melódiafolyam szolgál. A szólista Molnár Mónika az Egressy‒Erkel Zeneiskola és a Miskolci Egyetem tanára, a Zenetanárok 2015. évi Országos Zongoraversenyének különdíjasa.

 

Kodály Zoltánt (1882‒1967) alkotóként és tudósként is a teljes magyar hagyomány foglalkoztatta, a népi emlékezetben megőrződött ‒ vagy népi eredetű ‒ melódiavilág mellett a ma verbunkos összefoglaló névvel illetett, régi hangszeres (tánc-)zenénket szintúgy ideértve. E délceg hangú nemzeti muzsika számos kompozíciójának ihletője lett. Közülük való a Galántai táncok (1933): művében XVIII. század végi dallamokat dolgozott fel a – gyermekkorát részint épp Galántán leélő – zeneszerző, a darab mámoros forgatagával magyar kibontakozást, megújulást hirdetve egyúttal saját jelene számára. Bevallott törekvése szerint Kodály a régi galántai hagyományok folytatója kívánt lenni. Messze földön híresek voltak ugyanis az ottani cigánymuzsikusok. Az általuk játszott repertoár viszont nem cigányzene, hanem magyar táncok ízes bravúrral előadott sorozata volt.

Kodály monumentális verbunkos-táncfantáziája a Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulójára keletkezett, s elődje, a Marosszéki táncok párja lett az életműben. Az a hasonlíthatatlan színvarázs, amelyet már rögvest a nyitó ütemek során – a széles ívű, deklamáló cselló-kezdődallamot követően ‒ megteremtenek a magasabb fekvésű hangszerek, végig is kíséri a művet. Szerkezete összetett rondó ‒ szokatlanul kiszélesedő zárószakasszal ‒, melyben a hosszabb bevezetést követően az először klarinét által bemutatott, kimért, de hősies alaptónusú téma tér vissza folyvást más arculattal. A színpompás epizódokban hol a délceg tónus, hol a felhőtlen-bájos játékosság válik uralkodóvá. Külön említést érdemel a monumentális zárószakasz egyik önálló közjátéka, melyben a játékos tónus groteszk elemekkel telítődik, szinte afféle „medvetánc” jelleget öltve. Majd a befejezés felfokozott mámorát a nosztalgia pillanatai szakítják félbe hirtelen ‒ a rondótéma szivárványos-fátyolos, visszatekintő fölidézéseként ‒, a végkicsengés mégis a kollektív öröm emelkedett tónusáé lesz.

Igor Sztravinszkij (1882‒1971) egyik kiemelkedő alkotása volt a Párizsban föllépő Orosz Balett számára komponált második önálló darabja, a Petruska (1910‒11). Zenei anyagában az orosz impulzusok mellett kölcsönvett nyugati melódiák is jelen vannak, s meg-megcsillannak már a modernség szikrái is, különösen a címszereplő esetlenségét kifejezni hivatott, groteszk hatású hangnemi kombinációk (például: C-dúr és Fisz-dúr egyidejűsége) formájában. Meghatározása szerint „burleszk négy jelenetben”, melyek tartalmi összefoglalása:

1.: Szentpétervár, farsangutói vásár az 1830-as években. Embertömeg, kintornások. Szétnyílik a mutatványosbódé ajtaja, ahol fuvolaszó perdíti táncra a bábukat.

2.: bepillantást nyerünk a bábuk önálló életébe. A félszeg, de érző szívű Petruska szobája. Belép a Balerina, ám rövidesen már riadtan menekül.

3.: a durva és lelkiekben üres Mór szobája, aki viszont elnyeri a Balerina tetszését. Petruska beront, de a Mór kidobja.

4.: helyszíne azonos az 1. jelenetével. Forgatag, mutatványosok. Hirtelen előrontanak a bábuk, a Mór leszúrja Petruskát. Végül Petruska gúnyolódó szelleme tűnik föl a bódé tetején.