Jelenlegi hely

Hangforrás bérlet 1.

2019. október 17., csütörtök 19:00
Helyszín: 
Művészetek Háza
Műsor: 
Ljadov: Az elvarázsolt tó, Op. 62
Grieg: a-moll zongoraverseny, Op. 16
Csajkovszkij–Bogatirjov: VII. (Esz-dúr) szimfónia (magyarországi bemutató)
Vezényel: 
Közreműködők: 
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Zongora: Fejérvári Zoltán

Bérletnyitó műsorunk élén egy ritkán játszott, későromantikus orosz szerző finom, delikát hangú kompozíciója csendül föl. Az Elvarázsolt tó című „legenda” (az első kiadás megjelölését idézve) a miniatűr formákat kedvelő Anatolij Konsztantyinovics Ljadov (1855–1914) jellegzetes alkotásainak egyike (1909), amely orosz tündérmese-világot idéz elénk már-már impresszionista hangvétellel. A talán legfontosabb kompozíciós vezérelv a hangszíngazdagság volt a szerző számára: harmóniákban, hangszerelésben egyaránt érvényre juttatva. Sokatmondó önvallomást tett művével kapcsolatosan maga Ljadov: „Ó, mennyire szerettem! Mennyire képszerű és tiszta a mélyébe rejtett titkokkal és visszatükrözött csillagaival! És a fő dolog, hogy nincsenek emberek, nem hallatszanak panaszaik és követeléseik, pusztán a halott és hideg természet, amely rossz ugyan, de fantasztikus, mint a mesében”.

Midőn a zseniális norvég muzsikus, Edvard Grieg (1843–1907) másodjára kereste föl a Róma melletti ferences kolostorban lakó zeneszerző-„gurut”, Liszt Ferencet (1870), magával vitte kiadatlan a-moll zongoraversenyének kéziratát, melyet rögvest el is játszott zongoráján az idősebb mester. Mi több: igen elismerően nyilatkozott ifjú pályatársa munkájáról, és a mű egy bizonyos pontjához érve föl is kiáltott: „micsoda eredeti skandináv hangzás!”. Valóban: Grieg egyik zeneszerzői érdeme volt, hogy 1868-ban komponált zongoraversenye – és számos további alkotása révén is – hazai gyökerű elemekkel frissítette föl az európai muzsika hangzásvilágát. S ezáltal nagy honfitársához és kortársához, Henrik Ibsenhez hasonlóan a norvég kultúra távlatos kibontakoztatóinak egyike lett. A zeneszerzői eredetiség és a nemzeti hang a romantikus műfajhagyományok hű követésével párosul a zongoraversenyben – főként Schumann és Liszt alkotásait, mint Grieg által követett mintákat ideértve –, melynek témái a XIX. századi zeneirodalom közkedvelt melódiái közé tartoznak. A komponista egyetlen befejezett versenyműve lett ez a szerzemény (később ugyanis még hozzákezdett egy h-moll zongoraverseny írásához is, amely végül torzó maradt). Tételei:

I. Allegro molto moderato;

II. Adagio;

III. Allegro moderato e marcato.

Energikus, fortissimo üstdob–zongora bevezetővel indul a mű, s ennek zenei anyaga egyben a kezdőtétel keretét is megadja. Sajátosan egyedi a témák arculata, de általános értelemben már eleve a zenei nyelvezet és kifejezésmód is ugyanúgy, beleértve a tételvégi nagy kadencia hangzuhatagait. A Desz-dúr hangnemű, lírai lassútétel visszatéréses forma. Ihletett és érzékeny zeneköltői vallomás, amelynek bensőséges, vonósok által játszott kezdőgondolatát a zongora nagy, himnikus kitárulkozásként szólaltatja meg újból a tételvégen. Közvetlenül (attacca) kapcsolódik az Adagióhoz az ismét a-moll alaphangnembeli finálé. Színpompás norvég táncfüzér ihletett témabőséggel, amelyet robusztus erő hevít át, s befejezése himnikus, dúr pátoszba torkollik. Szólistája, Fejérvári Zoltán, öt esztendeje nagy sikerrel tolmácsolta Bartók Béla III. zongoraversenyét a Művészetek Háza színpadán, a Nemzeti Filharmonikusok vendégeként, Kocsis Zoltán vezényletével. Most Zenekarunk új Yamaha hangversenyzongoráját szólaltatja meg, s a hangszer első alkalommal lesz hallható bérletes estéink sorozatában.

Hangversenyünk második felében a köztudatban „hat szimfóniás” szerzőként élő Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) posztumusz hetedik, Esz-dúr szimfóniája csendül föl, s az előadás a mű magyarországi bemutatója lesz. Az 1892-ben készült és félbehagyott alkotást Szemjon Bogatirjov (1890–1960) orosz komponista rekonstruálta – illetve tette előadhatóvá – a vázlatok nyomán, további forrásokat is fölhasználva. Utóbbiak közé tartoznak azok a művek, amelyeket az elvetett Esz-dúr szimfónia zenei anyagát fölhasználva írt meg Csajkovszkij élete utolsó hónapjaiban: az Esz-dúr zongoraverseny (Op. 75), az Andante és Finálé zongorára és zenekarra (Op. 79, befejezte és hangszerelte Szergej Tanyejev), valamint a Scherzo-fantaisie zongorára (Op. 72, No. 10).

Az Esz-dúr szimfónia tételei:

I. Allegro brillante (szonátaforma az alaphangnemben. Rekonstrukciójához Bogatirjov felhasználta forrásként a szerzői vázlatok és a tétel töredékesen elkészült szerzői hangszerelése mellett az egytételes Esz-dúr zongoraversenyt is);

II. Andante (B-dúrban, Gesz-dúr középrésszel: visszatéréses háromrészes forma. A szerzői vázlatok mellett Bogatirjov felhasználta a zongora–zenekari Andante és Finálé tételpár elsőjét is);

III. [Scherzo]: Vivace assai (esz-mollban, Desz-dúr középrésszel. Utóbbit illetően a hárfa alkalmazása Csajkovszkij eredeti hangszerelési ötleteinek egyike volt, kizárólagos alkalomként számozott szimfóniáinak sorát tekintve. A szerzői vázlatok mellett Bogatirjov felhasználta a zongorára készült Scherzo-fantaisie-t is);

IV. Allegro maestoso (nagyszabású finálé ismét az alaphangnemben. A szerzői vázlatok mellett Bogatirjov felhasználta a zongora–zenekari Andante és Finálé tételpár másodikját is).

Bogatirjov rekonstrukcióját az orosz közönség ismerhette meg elsőként 1957-ben, majd a mű első hanglemez-felvétele öt esztendővel utána készült az Egyesült Államokban, Ormándy Jenő vezényletével. Farkas Róbert világjáró fiatal karmester ambiciózus vállalkozása a kuriózum műsorra tűzése miskolci bemutatkozó hangversenyén.

Sziklavári Károly