Jelenlegi hely

Molnár Alexandra

Született: 
1990.06.15
Szólam: 
Cselló
Kedvenc színed: 
fehér
Kedvenc ételed: 
tészták
Kedvenc italod: 
limonádé
Kedvenc filmed: 
Ha eljön Joe Black
Kedvenc könyved: 
Szabó Magda: Őz
Hangszer márkája, típusa: 
nincs
Rólam: 

 

Mesélj kicsit magadról, kérlek! Miért választottad a zenész szakmát? Hogyan lettél muzsikus? Milyen út vezetett a zenekari tagsághoz?

Családi hagyományként engem is beírattak a zeneiskolába. Szinte természetes volt, hogy amíg a többi gyerek iskola után a játszótérre ment, én szolfézs vagy cselló órára. A főiskolai évek alatt első számú kitűzött szakmai célommá vált, hogy annak a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak a tagja lehessek, amelyik együttesnek a hangversenyeit rendszeresen látogattam. Nagyon örülök, hogy ez megvalósulhatott!

 

Mi alapján választottál hangszert? Miért?

A hegedű tetszett a legjobban, de az igazat megvallva, a cselló tanárnéni volt a legkedvesebb, ezért hozzá jártam. A szimpátia a csellóval is nagyon hamar kialakult, s kiderült, hogy szerencsés választás volt, összeillünk. Hangszeres tanáraim mindegyikéről elmondhatom, hogy nemcsak zenélni tanítottak, hanem emberileg is sokat kaptam tőlük, ezért ezúton is hálás vagyok nekik!

 

Kedvenc zeneszerződ, zenekari műved? Legemlékezetesebb pillanatod a zenekarban?

Legkedvesebb zeneszerzőim közé tartozik Beethoven. Éppen az általa komponált Eroica szimfónia volt műsoron azon az estén, amikor Kisfiam születése előtt utoljára játszottam a zenekarban Medveczky Ádám művész úr vezényletével, aki egy kedves megjegyzésével örök emlékké tette számomra azt a koncertet.

 

Jellemezd magad 3 szóval!

Egy szociálisan érzékeny, temperamentumos, nyitott személyiség vagyok, szeretek tanulni és mosolyogni.

 

Mi a legnagyobb vágyad muzsikusként?

Szeretnék művészként a legfantasztikusabb hangversenytermekben megfordulni. Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy Snétberger Ferenccel Berlinben a Filharmonikusok Kamaratermében játszhattam, valami egészen páratlan az élményeim között!

 

Említetted, hogy Medveczky Ádám egy kedves megjegyzéssel illetett. Szabad tudni mi volt az és miért jelentett számodra olyan sokat?

Valami ilyesmit mondott: „Utolsó koncerten Eroica? Hú, akkor ez egy hősi gyerek lesz! 3b-ben fog születni.” Nos, nem tudom meghatározni, hogy a szülés milyen előjegyzéssel hasonlítható össze, de kicsit talán több, mint 3b ! Azért maradandó nekem a megjegyzése, mert humoros volt és kedves – ez nekem mindig betalál.

 

Most tértél vissza a zenekarba, eddig a kisfiaddal voltál otthon. Állandó kérdés egy nő életében a család és a muna összeegyeztetése. Te ezt hogyan éled meg? Milyen volt otthon muzsika nélkül? S, hogy érzed magad most, hogy már nem 0-24 órában a kisfiaddal vagy?

A hősi kisfiam most ismerkedik a bölcsődei élettel, én pedig a női szerepeim lehető legharmonikusabb összeegyeztetésén dolgozom. Más lesz ez, mint eddig volt, de biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz! Isten ajándéka a gyerek és azt is áldásnak tekintem, hogy az anyukák otthon lehetnek a kicsivel. Ez idő alatt sokat hallgattuk a Bartók Rádiót, zenéltünk együtt a gitáros férjemmel, így nem volt teljesen zenementes az otthon töltött csaknem két év. Nagyon jó érzés, hogy várnak vissza a kollégák, a csellisták, úgy érzem, tényleg van helyem ebben a csapatban.

 

Szóltál arról is, hogy a tanáraidat egytől-egyig nem csak szakmailag, hanem emberileg is adtak neked. Miért fontos ez a típusú mester-tanítvány kapcsolat szerinted? Te ezt hogyan éled meg, hiszen Iván Klára – egykori tanárod - ma már a szólamtársad?

Bizonyára tanáraim hatása az is, hogy az egyetemen a szakdolgozatomat a tanár-diák kapcsolatról írtam - szerintem ez sokat kifejez. Iván Klára jóformán végigkísérte a pályámat. A zeneiskolai csellóversenyeken kezdődött ismeretségünk, konzis éveim alatt is szemmel tartott, majd ő lett a mesterem az egyetemen, ahol 5 évig tanított, felkészített a próbajátékra, s a zenekari szólamtársi kapcsolatviszonyban ma is tanulok tőle. Mindig tisztelettel és szeretettel fogok rá gondolni! (A zenetanulásban a mester és a tanítvány kapcsolat szerintem azért bír olyan nagy jelentőséggel, mert itt a zene miatt nem elhanyagolhatóak az érzelmek, és ha érzelmekről van szó, elengedhetetlen a bizalom – ez a kibontakozás és a fejlődés egyik feltétele.)

 

Egyéb (bármi, amit érdekesnek, fontosnak, meghatározónak tartasz) lehet egy elismerés, egy koncert, egy pillanat, egy élmény…bármi. J

A zenekarozás olyan munka, ami tényleg tud hiányozni, ezt most megtapasztaltam. A gyönyörű zeneművek, a sokszor fárasztó próbák, még a hangszercipelés is, a színpad, a közönség… Nem cserélném el semmiért!